A 27. THEALTER fesztiválról megjelent sajtócikkek teljes listája pdf-formátumban itt letölthető, a MASZK Egyesület egész éves programjairól, előadásairól, tevékenységéről szóló sajtócikkek listája itt letölthető.
2018.02.11
forrás: MASZK
Varga Anikó írása a Színház folyóirat 2017. novemberi számában
“A Mentőcsónak Egység volt az idei Thealter fesztivál díszvendége - sűrű áttekintést nyújtott ez a Bodó Viktor vezette egykori társulat tantermi, színházi neveléssel foglalkozó kisebb csapatának munkájáról.” Varga Anikó: Csónakban evezünk - A Mentőcsónak Egység portréja
2017.12.29
forrás: MASZK
Petró János írása a Szeged folyóirat szeptemberi számában a fizikai színházi és táncelőadásokról
“Mert az a színházi élmény, amit a Concerto adhat az arra fogékony nézőnek, minden színházlátogatás célja. Ha létezik zene és mozgás tökéletes szimbiózisa, az most megvalósult. Horváth Csaba Concerto-ja a fizikai színház alfája és omegája.” Petró János: "Lesajnál minket majd a virradat". Kőszínházi alter
2017.11.29
forrás: MASZK
A tiszatajonline.hu beszámolói
"Az én torkom legalábbis már a második perc után összeszorult, amikor kiderült, hogy az egyik „játékvezető” korábban maga is hajléktalanként élt, igaz, az utcáról mára sikerült felküszködnie magát egy olyan lakásba, melyen tizedmagával osztozik." Váraljai Anna: Ha páratlant dobsz, padon alszol!
"A főhős szülei például sem egymással, sem gyerekeikkel nem értenek szót, vagyis ajándék az olyan pillanat, amikor normális családként képesek funkcionálni. Ennek azonban az az ára, hogy Eddynek fel kell adnia önmagát. A legszomorúbb gyógymódot választja, vagyis személyiségével teljesen ellentétesen kezd el viselkedni, csak azért, hogy megfeleljen, csak azért, hogy végre pozitív visszacsatolásokat is kapjon." Tóth Emese: A legszomorúbb „gyógymód”
"Az Egyenes Labirintus húsba vágó, minden idegpályát megmozgató „előadás”, ennek okán szerintem a Thealter Fesztivál egyik legizgalmasabbja." Váraljai Anna: A klausztrofóbia diszkrét bája
"Az a típusú összhang ez, amit egy színművészetis osztállyal tökéletesen ki lehet játszani, mert már megvan az a bizalom egymásban, amely összetapasztja és kerek egésszé formál egy produkciót." Tóth Emese: A sorozatgyilkos reneszánsza
"Katona szellemes alakításában szépen kikristályosodik egy vidám gyermekkor, két nyurga, fekete hajú fiú, egy gyerekszoba, a kettő akkor még egy volt, épp ezért sohasem tudnak egymástól teljesen elszakadni." Tóth Emese: Egyedül vagy, mégis velem
"Az egyik darabja témájául [Widder Kristóf] is irodalmi anyagot választott, a Bernarda Alba háza című színművet. Meglepő húzás, hiszen az eseményeket tekintve nem kimondottan mozgalmas darab, Widdernek mégis sikerült megteremtenie azt a sűrű, fojtó belső feszültséget, ami a művet uralja." Ibos Éva: Fókuszban a tánc
2017.11.28
forrás: MASZK
A Revizoron Csáki Judit beszámolója
"Manapság, amikor bátorságnak mondják azt, ha egy színház egyszerűen teszi a dolgát, vagyis jelenidőben létezik, nem szenved népnevelői szereptévesztésben, és rákérdez a környező társadalom problémáira, mit mondjunk vajon a Mentőcsónakra, vagy mit mondjunk a THEALTER-re; a fals szóhasználatot követve ez már halált megvető vakmerőség lenne?" Csáki Judit: Csak ne tolják túl - 27. THEALTER
2017.11.28
forrás: MASZK
A Szeged TV tudósításai
"Az idei díszvendég a társadalmi felelősségvállalást középpontba helyező Mentőcsónak Egység. Az előadások többsége Magyarország problémáira fókuszál." Elkezdődött a 27. Thealter fesztivál Szegeden
"A 27. THEALTER fesztivál nemcsak különleges kulturális programot nyújt, hanem a színházi képzésben résztvevő fiatalok számára fejlődési lehetőséget is kínál." Thealter - tréningeztek a fiatalok
“Az előadás alatt azt mutatják be, milyen hajléktalannak lenni, milyen választási lehetőségeik vannak a fedél nélkülieknek. A nézőknek, akik egyben a játékosok is, fél évet kellene túlélniük az utcán.” Mentőcsónak Egység: Cím nélkül
Belépő: Thealter27
“Az idei THEALTER programjaként az Artus Stúdió és a MASZK Egyesület a közönséget egy olyan utazásra invitálta, ami átmenet a közösségi játék, a színházi előadás és városi kalandtúra között. A nézőket videók, hangfelvételek, térinstallációk és az előadás szereplői vezetik végig a kijelölt útvonalon.” Egyenes labirintus
2017.11.28
forrás: MASZK
Csejtei Orsolya beszámolói a Vasárnapi Hírekben
"Folyamatosan borzongunk, ahogy követjük őt kifelé, aztán lefelé, az egykor volt gyogyó dágványos, indákkal benőtt, vizes pincerendszerébe, hogy igazi Orpheuszokhoz méltón végérvényesen alászálljunk a pokolba. Egy olyan játékban, ahol a néző a főszereplő." Csejtei Orsolya: Gyere meghalni!
"Eke Angéla és Márkus Sanyi, a Szása fiú és a Szása lány mikrofonba nyomja a vakert, egymás mellett elbeszélve, egy tragikus kimenetelű ámokfutás történetét elmesélve." Csejtei Orsolya: THEALTER 2017 – Levegőt!
2017.11.27
forrás: MASZK
Mátyás Viktória írásai a Súgópéldányon
"Arculcsapásszerűen szakadt vége egyik pillanatról a másikra az önfeledt szórakozásnak, szégyenlősen kivárjuk a jelenet végét, tudomásul vesszük a provokációt, és lesütött szemmel sétálunk ki a nézőtérről." Mátyás Viktória: THEALTER – Életvesztő műtét
“Ez az előadásnak ad egyfajta spirituális, elvont irányt, hiszen a keret, mely az előadás elejét és végét szolgáltatja, természetes körülmények között nem megvalósítható. Ennek ellenére nem távolodik el a történettől, hiszen ez adja az egyik alapját a mű filozófiai tartalmának, ami legszebben a befejezésben nyilvánul meg: felfelé kell menni, mert felfelé nincsenek falak.” Mátyás Viktória: THEALTER – Foglalkozásom: gyilkos!
"Az előadás szépen felépített, jól követhető és a Mentőcsónaktól megszokottan fontos problémával foglalkozik. Nincs a darabnak sem eleje, sem lezárása, egyszerűen belecsöppenünk egy ijesztő világba, ami akár a miénk is lehet, ha nem merünk lépni." Mátyás Viktória: THEALTER – Halljátok A hangot?
2017.11.27
forrás: MASZK
A Délmagyarország két előadásról
"– Ha mitológiai párhuzamokban gondolkodunk, akkor a lezuhanó nő, akit Dombi Katalin alakít, maga Euridiké – magyarázza a rendező, miközben az alvilágot szimbolizáló régi pincerendszerben kalauzol. – Csak nem Orpheus megy le érte az alvilágba, hanem a nézők." F. Szalai Anna: Idegenek mászkálnak a kórházkertben
"Ma, a „vak komondorok" és a „fehérvári huszárok" korában elképzelték, hogyan alakult volna a világ sorsa, ha a teremtés koronája nem a férfi, hanem a nő lett volna. Szüfrazsisztek című utcaszínházi előadásukban megalkottak egy világot, ahol a kisfiúk kapnak játékkonyhát, és a királylányok mentik meg a lovagokat." Kiss Tímea: A férfijogokért tüntettek
2017.11.26
forrás: MASZK
Két írás a Népszavában
"A többnemzetiségű színész-rendező csapat azt állítja, hogy munkájuk a nacionalizmusról szól. Persze, arról is. De leginkább arról, hogy vannak történeti szakaszok, amelyekben nincs együttélés." Tamás Pál: Csontháború
"Az előadások nagy része a direkt politizálás helyett a direkt politika eredményeként így-úgy hagyott emberek sorsáról szólt – teszi hozzá a fesztivál vezetője. - Én ezt új, kortárs realizmusnak hívom, ami azt jelenti, hogy a néző a saját életét azonnal össze tudja kötni a színpadon látottakkal." Balogh Gyula: Mindennapi tébolyok
2017.11.26
forrás: MASZK
Marton Éva interjúja Debreczeni Márton rendezővel az Egyenes labirintusról
"Az érzékszervek használatának partitúráját is megpróbáltuk a séta során felépíteni. Lehető legkevésbé konceptuális és intellektuális a megközelítésünk, tehát a valós fizikai érzékelések nagyon fontosak. Emellett a szövegrétegnek, amely a kezdetektől jelen van, folyamatos mozgása, hullámzása van azon a tapasztaláson belül, amit a konkrét fizikai séta jelent. Az, hogy ebből ki mennyit vesz ki, az a résztvevő érzékenységétől, igényétől, vállalásától függ." Marton Éva: „Komoly, felnőtt játszótér” – Az Egyenes labirintus Szegeden
"Az Újvilág beszédes cím, képviseli azt, amit a két fiú is megemlít: egy teljesen új szociális alapokon fekvő társadalmat. Azonban nagyon nem mindegy, hogy azok az új alapok milyenek. A két szabadságharcos nacionalista fiatal például egész biztosan nincs tisztában azzal a jelenséggel, amelyet az elnyomás és emberi jogok korlátozása eredményez." Tóth Emese: Még mindig nincs igazán megkötve a kezünk
2017.11.25
forrás: MASZK
Szerda Zsófi írása a Hét Napban a Forte Társulat Bartók: Concerto és 5. vonósnégyeséről
"S ha már vonósnégyes, élőben kíséri a lábak zenéjét a Bujtor Kvartett a színpadon. Találkozás, kirekesztés, valahova tartozni akarás, harc, megbocsátás, erőpróba, energia, finoman megvillantott humor, szilajság. Ezek jellemzik leginkább a férfiak táncát. Szinte felrobban a színpad." Szerda Zsófi: Bartók Béla és a traktorkerék
2017.11.25
forrás: MASZK
A színház.org szemlézte a blog jr szerzőinek írásait
"Szegeden, a Reök-palotában tartotta kihelyezett ülését szerdán a Magyar Fesztivál Szövetség elnöksége. A Tisza-pati város két fesztiválja – a szabadtéri játékok és a Thealter – is kivívta már európai szakmai szervezetek elismerését – hangzott el az ülésen." A fesztiválok messzire viszik Szeged jóhírét szeged.hu
"„Nem szabad elfelejtenünk nagyon sok civillel dolgozunk együtt, az önkénteseink teszik lehetővé, hogy évről évre lebonyolítsunk egy ilyen nagyságrendű programsorozatot. Ők a szó szoros értelmében civilek, akik az idejüket, a figyelmüket, és a segítségüket áldozzák fel”– mondta Martinkovics Katalin, a MASZK Egyesület alelnöke a sajtótájékoztatón." Bartus Bella: Ismét THEALTER: Miért jó kortársnak lenni? + FOTÓK szegedma.hu
"A blog jr. arra jó, hogy az elméleti tudáson felül használható szakmai rutint is szerezzenek, s hogy megtanulják a legfontosabbat: nézni, gondolni, és végül írni. A kritikusnak rengeteget kell néznie és írnia, mert így születnek meg azok a készségek, amelyeket jó lesz elhajítani egy, a kritikus világképét felforgató előadás után." Váraljai Anna: Utolsó végvári harcosok vagyunk - Interjú Jászay Tamással tiszatajonline.hu