k2 yorick húha a szívem húha a lelkem

22:46

k2 Színház (Budapest): Yorick visszatér - rendszerváltás Baka István verseiből
elmondja: Benkó Bence, Viktor Balázs
összeállította és rendezte: Fábián Péter



révész róbert fotói


annak idején a 8.15-ös csoportban ismertem meg baka istván verseit. az audmax lépcsőjén olvastam először a mért hallgatsz tavaszi erdőt. aztán jött a baka-korszak: a somogyi-könyvtárban, a szőnyegen ülve, hátamat a napsütötte, meleg, nagy barna üvegnek támasztva órák alatt elolvastam jó néhány kötetét.

szeretem.

ezért már előre szerettem a k2 színház ma esti darabját, és a k2-t is nagyon vártam.

aki ezt az egy órát végig ülte, az most, ma este úgy érezheti: "lélek vagyok".

mert ezekben a fiatal férfiakban - Benkó Bence és Viktor Balázs a nevük, tessék jól megjegyezni - annyi lélek, annyi erő, annyi korukat meghazudtoló bölcsesség, annyi kíváncsiság, annyi kedvesség, annyi melegség, annyi alázat van a szöveggel szemben, ami még idősebb színészeknél is ritkán tapasztalható.

a manna produkció kapcsán már említettem, nagyon nehéz helyzetben van a színész, ha minimáldíszletre támaszkodhat nagyon nehéz szövegekben, és gyakorlatilag neki egymagának - vagy épp ahányan a színpadon vanank - kell elviini a hátán a produkciót.

a feladat a k2-nek is nehéz volt - de hát ők választották maguknak. nagyon kíváncsivá tettek.





hozzáteszem: nagy bátorság kell ahhoz, hogy ezek a fiúk szegedre elhozták bakát, hogy baka városába jöttek bakát mesélni nekünk ezek a fiúk, akik még csak nem is gyüttmöntek, hanem teljességgel idegenek (na, jó nem, körüllakók, mert a thealteren keresztül már kicsit szeged is az otthonuk, remélem), szóval jönnek ezek a fiúk ketten a színpadra, kaposváron nevelődve, és olyan szövegeket mondanak el, amelyek arról a korszakról szólnak, amikor ők születtek.

ejha.

sőt. juppé.

nehéz. egyrészt mert rendkívüli érzékenység kell a nem is oly távoli történelem megértéséhez és értő tolmácsolásához, főleg az ő generációjuknak, akik a rendszerváltást tlaán mgé otthoni beszélgetésekből sem ismerik, hogy ezek a sihederek úgy mondják el ezeket a szövegeket, hogy az ne legyen se hamis, se modoros, se hiteltelen.

másrészt: csak.


az első perctől az utolsóig csodálatos előadás volt. nem csupán azért, mert mi ismerjük a komócsin teret, és a város néhány, baka által megénekelt bolondja mellett is elhaladhattunk egyszer-egyszer, nem csupán azért, mert emlékszünk rá, fekete keretes szemüvegére, szakállára, bölcsen, kissé csúfolódón méregető tekintetére, nem csupán azért, mert ezeknek a szövegnek egy része a mivárosunkról íródott, és így büszkén érezhetjük azt, hogy általa mi is valahogy világhíráek lettünk, hanem azért is, mert ezek a fiúk képesek nem elszavalni egy verset (brrr), hanem elmondani, nem vesznek idegesítően nagy levegőket a legrosszabb helyeken, nem akarják a fejünkbe verni a szöveget, nem követelik erőszakkal a figyelmünket - ezek a fiúk igazi szövegmondók, olyanok, akik magukévá tették a válogatott baka-szövegek mindegyikét, akik úgy tudják ezt nekünk elmesélni, mintha éppen ott, a mi fülünk hallatára és szemünk láttára találták volna ki.

és pontosan érzik, hgoy mikor kell maguk elé, a földre nézni lehajtott fejjel, és mikor kell elkapni egy-egy néző tekintetét, képesek elcsendesedni, képesek hangoskodni, meg tudnak nevettetni, el tudnak szomorítani, és ami még fontosabb: a közönség az első perctől az utolsóig komolyan veszi őket, mert ennek a két fiúnak van színpadi jelenléte.

van.
színpadi.
jelenlétük.

fábián péter az első szegedi thealter-jelenléte óta nagy kedvencem, nyáron a mielőtt az éj leszáll (Brecht, a szecsuáni jó lélek alapján, két blogposzt volt róla, az egyik itt, a másik meg itt,) darabot jegyezte a most színpadra álló benkó bencével, szóval fábián péter szövegválasztása zseniális, yorick felelget baka szegedi szövegeire, a felemás zokni yorick lábán van - az est két utolsó szövege pedig annyira sokat mondó, annyira megrázó, hogy mély, súlyos  csöndet vont a közönség köré.





és ennek a három fiúnak a munkája eredménye, hogy amikor hazafelé tekerek az igen gyorsan hűvösődő éjszakában én, a nem hogy nem gyüttmönt, de született szegedi, megállok az egykori komócsin téren - ma glattfelder -, leülök egy hideg padra, szétnéezk, hol állhatott az a síró bolond asszony, rájönni nem tudok persze, ezért inkább az okostelefonomom előkereresem a hová tűntek a bolondok szövegét, és végigolvasom most annyi év után újra, hogy a végén meglepődve lássam: az írás a délmagyarországban jelent meg 1991-ben, és felsejlik, majd gyorsan el is hamvad bennem a büszkeség, hogy hát hiszen mi, még ha évtizedes eltéréssel is, de kollégák voltunk, de hát hogyan hasonlíthatnám én magam baka istvánhoz, ugye, főleg, hogy akkor még csak kis csíra újságírócska voltam, aztán telefon elrak, hazabringázás, kotorászás az itthoni könyvtárban, és most, amikor befejezem a blogot, tudom, mi vár rám: ugrás be az ágyba a döblinggel meg a magdolnazáporral.

köszönöm, fiúk, mindhármótoknak. nagyon szívetmelengető este volt.