jaj a szerelem

10:57

a blogger felvételei.


 Régi Zsinagóga:
Amargant Színházi Műhely:
Völgyvándor

a költő: Weiner Sennyey Tibor
a színészek: Móga Piroska, Ilyés Lénárd
a zenész: A. D. Lukacs
a képzőművész: Szabó Kristóf
közreműködnek még: egy gitár, egy hegedű és egy körtemuzsika


mi az a szerelem? a wikipédia idevonatkozó szócikk magyaráztatát inkább szkippelném, ne olvassátok ti se el.

de azért idézek: a szerzője szerint a szerelem az, amikor a dopamin megnő az agyban, ha a szeretett személyről látunk egy fényképet. hát legyen szerelmes így ő. én másképp akarok.

mi az a szerelmes vers? köszönhetően a magyar oktatásnak, mi azért tudnánk bőven a világirodalomból és a magyar irodalomból szerelmes verseket sorolni, sőt, szavalni horatiustól juhász gyulán át shakespearig, de milyen jó is az, amikor egy kortársunkról tudjuk meg azt, hogy mit gondol a szerelemről, hogy amikor egy vers olvasása után a szemébe nézünk, már ezt is látjuk benne. ez azért felbecsülhetetlen ám!

itt voltak ezek a versek. a weiner sennyey tibor versei, akit már elég régen ismerek ahhoz, hogy olvassam , de ezek szerint mégis csak kevéssé, mert itt derülj ki számomra a thealteren, hogy wst egy csepel bringás dunántúli fenegyerek, füsti fecske mentő, és hogy nagyon is plasztikusan képes az erotikáról  írni, meg a szerelem okozta szenvedésről, ahogyan a szerelem okozta felemelkedésről, a beteljesülésről és a szerelem meg az ahhoz kapcsolódó lehetséges érzés és esemény kapcsolatáról.

jó a díszlet, klassz a színpad (sanyibá ezt is tudja), három kis színpadocska, rajta egy hegedűs, egy gitáros, meg egy szövegmondó énekes. (a színészek: Móga Piroska, Ilyés Lénárd, a zenész: A. D. Lukacs).

de.

bal oldalon, nekem túlságosan hátul szabó kristóf rajzol a zenére egész este - de a végén, amikor megnézem, azt gondolom, két különböző előadást hallottunk.







nekem a képen nem jelenik meg az elmúlt háromnegyed óra síró hegedűje, az a csodálatos muzsika, ami a zsina tetejéig száll és beleborzongok a húrokból szálló érzelmekbe, és huh. de ettől ez még nem jó vagy nem rossz, csak mást hallottunk ki ugyan abból a szövegből.

de ebből két dolog derül ki: az egyik, hogy mások vagyunk, szerencsére, a világ a sokszínűség esszenciája, a másik meg, hogy micsoda egy gyökér vagyok, de tényleg, mért várom el, vagy mért gondolom, hogy valakinek egy rugóra járjon az agya az enyémmel, még ha megközelítőleg is? na mindegy.




jók a versek, jó a zene, jó a gitáros, jó a hegedűs jó a minden, csak nekem úgy hiányzott a csönd. az a jó kis csönd. vagy kettő másodperccel nagyobb szünet a szövegek között. mert nem volt idő lecsengenie egy-egy versnek, nem volt idő a következő támagád előtt lenyugtatni a szívet, nem volt idő felkészülni valami újabb szép dologra, mondjuk úgy rákészülni, maikro az embernek úgy adnak a szájába valami édes, valami nagyon finom, illatos gyümölcsöt, hogy csukva van a szeme, nem fürdőzhettünk az érzelmekben, mert máris új érzelmek hada söpört el bennünket.






pedig imlyen jó volt ez az este. mert nekünk nincs időnk másokat olvasni, mi mind a asját betűinkkel vagyunk elfoglalva. és igenis szükségünk van arra, hogy mások olvassanak fel- mondjanak el nekünk másokat.
azzal a szépen szóló hegedűvel.
azzal a némán hallgató körtemuzsikával.
azzal a jó gitárral.
azzal a kacskaringós vonalakkal rajzolással.

nyemcsok éva eső