alföldi-csáki könyv - a nézőtér kémiája

15:08

csáki judit és alföldi róbert könyve belebeszélős könyv, a kritikus megírt egy fejezetet, elküldte a színész-rendezőnek, aki pedig beleírt.
szép, nehéz, vaskos, jó illatú könyv, de a nyomdai remeksége mellett sugárzik belőle, hogy két olyan ember írta, aki tiszteli és becsüli egymást.
pedig a köztudatban színész-rendező és kritikus két oldalon állnak, sőt, szemben egymással.
milyen butaság ez.
hiszen mindketten ugyan azt akarják: a jó színházat.
csinálni és nézni.



persze, nyilvánvaló, hogy néha összevesznek, szidják egymást - de hát nem kell, hogy minden mindenkinek tessen.
 
szeretetteljes, jó beszélgetés voltez ma délelőtt a régi zsinában, sok nevetéssel, és még több, rejtett szomorúsággal.

nehéz lezárni egy olyan korszakot, amiben az ember képes  volt felnőni a feladathoz (alföldi), amiben nem csupán a színházat, a szakmát, a színésztársait tanulta, hanem önmagát is.
nem sokszor adatik meg az életben, hogy jó helyen vagyunk. hogy azt érezhetjük: a legjobb helyen vagyunk.
alföldi ezt érezhette a nemzetiben.

a könyvet egy évig írták, és bár szerződés szerint idén májusban kellett volna a kiadónak (libri) leadniuk a kéziratot, ez csak nyár végén történt meg.
mert akkor már tudták, hogy a nemzeti színházas éveknek nagy valószínűséggel vége lesz - legalábbis alföldi számára.

szép beszélgetés volt, mert nem talált visszhanra benne az a politikai mocsok, amivel ezt az öt évet elvették, egy tollvonásasl áthúzták. lehetett volna anyázni, vidnyánszkyzni, fideszezni.

alföldi és csáki nem tette meg. mert nem olyanok.
mert ők nem úgy akarnak kesztyűt felvenni, hogy visszamocskolnak.
csak teszik a dolgukat, jól.

számomra ez a legszimpatikusabb ellenállási forma.

alföldi azt mondta: jó volt, hogy akönyv írása közben át tudta gondolni az öt évet. amire a mindennapok kapkodós rohanásában nem volt idő. bizonyos történéseket, döntéseket újra át kellett rágnia.
"az esetek többségében nem döntenék másképp. a lényegét tekintve semmit sem csinálnék másképp, még inkább így csinálnám" - mondta.

van ez az alföldi, a kölyökképű, nevetős, a humora remek, mégis képes tekintélyt sugározni. és azt mondja: " a színházművészeti hitelességnek kellett megfelelni".
a jegyfoglalásokat nem nézte. esténként bement a nemzetibe. " a színész érzi, hogy a nézőtér tele van vagy nem. ebben semmi misztikus nincs - magyarázza. - ha az ember belehallgat a közönség zsivalyába, pontosan tudja, hogy milyen a közönség. vannak a halkan beszélők, akiket nehéz felébreszteni. a zsibongók - ők a szabadok. a halkan beszélők között vannak olyan halkak, akik nagyon figyelnek, és vannak intellektuálisan halkak is."
alföldi az előadások előtt az ügyelőnél hallgatott bele, hogy milyen a kémiája a nézőtérnek.



aztán megjött a meglepetés vendég, hevér gábor, akivel alföldi a nap 20 órájában most is együtt dolgozik. hozott ajándékot: a születésnapos csáki juditnak (isten éltessen, judit) és alföldi róbertnek is.



ekkor tűnt fel az, amit azóta is a szívemben hordozok, pedig már elmentem ebédelni, ebéd közben a könyvet olvastam, pedig már hazaértem, ittam kávét, fészbukoztam, ettem sütit, áttöltöttem a fotókat, ittam még egy kávét, kicsit feküdtem vízszintesben, hogy hagyjam jönni a szavakat.

a férfiak nem igazán mutatják ki, mit éreznek.

de az a szomorúság, a veszteség ott tükröződött mindkettejük szemében.
nehéz elengedni valamit, amiről nem akartuk, hogy el kelljen engedni.

írnám, hogy attól, hogy a nemzetivel az történt, ami, az élet nem áll meg - de az a baj, hogy megáll.

lassít, megáll.

aztán persze halad tovább, csak még előtte zökken egy szomorúan nagyot.













nyemcsok éva eső
fesztivál blogger
nyemcsok.eva@gmail.com