rájátszás - másik kabát és haza

22:13

Rájátszás – Felébredt egy ember:
Kollár-Klemencz László és Grecsó Krisztián estje, Régi Zsinagóga, október 7., hétfő
 

már megint öröm: két ember a színpadon, akik szeretik egymást. persze, nem ússzuk meg, folyamatosan froclizzák a másikat, a zenész leszólja az írót, az író a zenészt, de ahelyett, hogy ölre mennének, nagyokat nevetnek - egymáson és magukon.
és nagyokat nevetünk mi is.
pedig nem olyan vicces.

a kissé elhúzódó technikai beállás és erdős virág betegség miatti távolmaradása sem vette el szemernyit sem az előadás szellemességéből, ketten megpróbálták odatenni azt, amit eredetileg hárman akartak, és hát mi tagadás, sikerült is.





az úgy volt, hogy grecsó mindig irigykedett, hogy sebőék énekelt verseit is meghallgatták. sebő elmesélte neki, hogy nem ment az olyan könnyen, a főleg táncházakban játszó zenekar azt mondta a közönségnek: ha nem hallgatják meg a megzenésített verseket, nem lesz buli.
ez visszaadta némileg grecsó krisztián önérzetét, mi meg persze a vidéki bölc sességgel félig hiszünk már az urbánus legendáknak, grecsó meg már amúgy sem vidéki, elfővárosiasult, de ezzel együtt persze szeretjük, szóval így lett, hogy írók meg zenészek párba álltak, és
megszületett a rájátszás.

időközben kiderült - kollár-klemencz lászló tett róla, hogy kiderüljön -, hogy bár grecsó szerint minden író tud zenélni, ez azért nem teljesen igaz, általánosítani sem így, sem úgy nem lehet.





a közéleti és szociális érdeklődésű dalok füzérében akadt szomorúbb és vidámabb, tudálékos, és osztós, megtudhattuk, hogy türelem nélkül nem lehet, hogy fel kell tüntetni az adószámot, hogy eljöjjön a mi országunk, és hogy "nincs másik kabátom, nem lehet másik hazám".

miközben ezt a két és szeretetre méltó férfit néztem a színpadon, és marci nagyokat nevetett mellettem a jól elhelyezett poénokon, egyrészt azon morfondíroztam, hogy NINCS FÉNY (aztán révész robi intézte, hogy legyen, köszi, robi), meg azon, hogy milyen jó, hgoy végre van egy szövegcentrikus koncert, és még azon is, de ezen a leghosszabban, hogy mekkora dilemma ez. elmenni vagy ittmaradni. a kistehenes kollár-klemencz lászló hosszan sorolta, hogy mit vinne el magával (erdős virág szövege), "viszek egy búval bevetett földet
viszem a pirosat a fehéret a zöldet"

és

"ki tudja, lesz-e búcsúzni időm
viszem a Duna-parton levetetett cipőm
mit bánom úgyis elviszem lazán
elviszem gond nélkül a hátamon a hazám
aki ma büntet az holnap lövet
viszek egy mindig újra föl-földobott követ"

de ennyi erővel az egész szöveget ideidézhetnénk, mert szomorú tény, de a mai tematizált közbeszédet igenis átszövi a menni v agy maradni érzése, hogy vinnénk a pirosat, a fehéret meg a zöldet, de a leges legjobb az lenne persze, ha maradhatnánk, például ilyen jó zenés esteket hallgatni a régi zsinában, no meg élni ott, ahová születtünk.

nyemcsok éva eső
fesztiválblogger
nyemcsok.eva@gmail.com