Brain-storming Gogol módra2016.07.12.
Vagdalt Kriszti
A jól ismert tömeg, ismerős mosolyok a Zsinánál – kezdődik. 26-odszor. Kellenek a plusz székek, majd minden elcsendesül és Keresztes Tamás uralja a teret. A kicsi, szürrealista lakásszobában a fejük tetejére álltak a dolgok, de valahogy mégsem zavar, hogy lejt a padló, hogy a szék tulajdonképpen használhatatlan, a falból kinő egy – figyelem: folyton áthelyezhető – félasztal, sőt! Így van rend. Akszentyij Ivanovics Popriscsin rendje. Mindez pedig olyan, mintha egy festményben lennénk: a színekkel, a perspektívával, a kerettel. Ebben benne van a műalkotás szubjektivitása és szabadsága. Vannak pillanatok, mikor Van Gogh szobáját idézi az eszembe.

Ebben a bezárt, de ugyanakkor rettenetesen ötletes (mágneses fal, mindennek több funkciója van, egyszerre szoba és elmegyógyintézet cellája) térben őrülünk meg Popriscsinnel együtt. A cella és a szoba egy tér, ami remekül összekapcsolja az ok-okozatot: mi vezetett idáig.

Legalább ennyire fontos a vizualitás mellett a darab akusztikája. Az előadás egyik legjelentősebb kelléke a loop, amely hol aláfest, hol érzékeltet, hol megidéz, hol a belső dimenziók kivetülése. Az őrület maga.

Bodó Viktor rendezésében a feszültség és humor kézen fogva jár. Keresztes Tamás, miközben egyre jobban összekuszálódnak Popriscsin agyában a dolgok, ki-be ugrál szerepekbe, elhisszük neki az őrültet, a hivatal dolgozóit, de Szofit is, sőt még Jolit és Maggie-t, a két kutyát is. Hogy leveleznek a kutyák? Természetes, kérem.
Mindeközben újra és újra kiszól a nézőkhöz, a technikusokhoz, reflektál önmagára, a színházi szituációra, sőt van egy pillanat, mikor lejön a megemelt szobadobozból – mintha kilépne az előadás világából.

Összességében a tegnap este után senki ne nekem mondja, hogy az agyat mégsem a szél hozza!
(Katona József Színház – Füge – Orlai Produkció – MASZK Egyesület: Egy őrült naplója)
Fotó: Révész Róbert
|