Mr. és Mrs. Sims2016.07.25.
Vagdalt Kriszti
Kifejezetten érdekes előadásnak ígérkezett a Stereo Akt Etikett, avagy A tökéletes ember produkciója. Szeretem, amikor valami kifordítja a megszokott színházi felállást.
Ahogy beléptünk a steril környezetbe, azonnal útitársként fogadtam a két színészt. Alig vártam, hogy felvegyük a fülhallgatót, és induljon az utazás.

Azonban a színlapon beígért etikett és erkölcstan helyett kaptunk két Simset. Elegánsak, jól szituáltak, ha kell, kiabálnak, veszekszenek, kellemesen eltársalognak, bemutatnak – vannak. Néha érdekes, mi van velük, néha nem. A mindentudónak látszó narrátor bábjaiként mozognak a térben.

Ebből a játékból mi sem maradhatunk ki, de nem ám! A hang egyenesen hozzánk szól a fülhallgatóinkon keresztül, sőt tovább megy: utasít, mit csináljunk. Mi pedig jó közönségként – többé-kevésbé persze – tesszük: fürkésszük egymást, hajolgatunk, magunkra vállalunk mindent az előadás kedvéért. Statisztikai adatok, állítások, szeretném, ha megérintene, de csak a többi nézőt figyelem, ők mit reagálnak. Fülünkben mindeközben andalító, egyre idegesítőbb zene szól, mintha folyton várnánk, hogy kapcsoljanak valamilyen nagyon leterhelt vonalat. (Ez sosem történik meg.)

Ezalatt a steril fehér kifutón a Simseink esznek, felvonulnak, szeretkeznek, olvasnak, önmagukra reflektálnak, vagyis a tökéletes embert reprezentálják. Vagy mégsem? Létezik-e egyáltalán ilyen? Kell-e, hogy létezzen?

A fülhallgatók egyre kellemetlenebbek. Most akkor kizártak vagy bezártak? Mikor halljuk ugyanazt a szemben ülő nézőkkel, mikor nem? Ha leveszem, lemaradok valamiről? Vagy épp akkor kerülök bele az előadásba?
(Stereo Akt: Etikett, avagy A tökéletes ember)
Fotó: Révész Róbert
|