Energiapumpa2016.07.26.
Dohy Anna
Menj ki, most azonnal állj fel és menj ki a teremből!!! Többször elmagyaráztam, szépen kértelek, ha nem csinálod meg, akkor húzzál kifelé! – a tizedik ilyen kitörés után már nem értem félre: Zsótér épp csak a jelen helyzetre adaptálja Brecht jeleneteit, valójában nem akar kiküldeni senkit. Pörög, lelkesedik, magyaráz, ordibál, míg mi megilletődötten ülünk körben, mindenki próbálja a saját érzése szerint fölvenni a ritmust anélkül, hogy nevetségessé tenné magát. És ez nem is olyan egyszerű feladat.

A tegnapi nap a mai mellett szinte ismerkedős-bemelegítősnek tűnik. Ma már a tegnap elmondottakra építve, helyenként azt számon kérve haladunk tovább az előre kijelölt úton. Látványosan fejlődött több jelenet is, Zsótér magyarázatai érezhetően megteszik hatásukat. A legnagyobb problémának most az tűnik, hogy a csapat még nem elég felszabadult, nem meri kiengedni a hangját. De el fog jönne ennek is az ideje, hiszen lelkes rendezőnk – aki energiapumpaként próbálja felrázni a csoport tagjait – nem fog hagyni más lehetőséget.
Meghatározó élmény, ahogyan Zsótér magyarázatai közben olyan világosan és tisztán bomlik ki a több száz éves szövegek értelme, hogy csodálkozom, hogy nem volt ez egyértelmű a kezdetektől fogva?! A kiváló tanári teljesítmény titka, hogy Zsótér nem csak elmagyarázza, mi mit jelent, hanem ijesztő realitással el is játssza. Pillanatok alatt változik hős szerelmesből aljas maffiózóvá, árván maradt királylányból a bordélyház dörzsölt főnökasszonyává, miközben csak kiszúr egy-egy valódi beszólást is a jelenlévőknek. Szédítő.
(Tea for Two workshop Zsótér Sándorral, 2. nap)
|