„Nem azt mondom, hogy nem szeretem az embereket egyáltalán…”2016.07.26.
Proics Lilla
Strangers in the night, énekli Frank Sinatra, és Kiss Ágnes halottmosó–bábjátékosa ráilleszti Lugosi Béla életnagyságú, levágott fejét a kisméretű felállított koporsóra – mintha az a felsőteste lenne, majd oldalra kinyílik a kiskoporsó fedele, ahol a Drakulaként és a többi horrorfilm főszereplőjeként világhírűvé vált, egykori magyar színész varieté hangulatú fényfüzérrel keretezett frakkos, friss hullája ácsorog. Ez az előadás frenetikus pillanata, még nézném, a sztori azonban megy tovább. Sajnos.

„… de az igazat megvallva [folytatta Lugosi Béla egy interjúban] akkor kedvelem őket, ha bele tudok nézni a szívükbe és a fejükbe.”

Kiss Ágnes író, dramaturg, rendező és előadó Vészits Andrea dramaturggal, Kiss Attila Etele és Tóth Andrea bábkészítőkkel, Jernei János és Patkós Péter díszletesekkel, Palyov Tamás zenei szerkesztővel dolgozott együtt az Un-Dead című munkán, Lugosi Béla életét mesélve rettentő attraktívan, rengeteg mindent felvonultatva, mindenekelőtt sajnálattal vegyes szomorúsággal.

Értetlen vagyok az előadás érzelmi impulzivitást illetően, ami egy hatvan éve (alighanem) elhunyt, meg nem tudnám mondani, keserű, vagy sokkal inkább szerencsés sorsú magyar emigránsról szól, így zavartan követem a játék újra és újra előtörő szomorúságát. És Kiss Ágnes halottmosóját rezignáltnak sokkal erősebbnek képzelném, semmint ezt a revü–konferanszié alakot, aki gyakori bűvészmozdulatokkal, teátrálisan vezeti a történetet. Talán a kilenc jelenetre tagolt, szigorúan lineáris történetmesélés kényszere nem engedte kibontakozni Kiss Ágnes egyébként nyilvánvalóan markáns, sok helyen kibuggyanó humorát és színes képzeletét – a két közjáték például, ahol nem kell ennek a formának megfelelnie, ezt erősen sejteti ugyanis.
(Barboncás Társulat: Un-Dead)
Fotó: Révész Róbert
|