Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / blog jr.

 

Webnapló

 

 

A történetek sosem történnek meg

2016.07.26.

Dohy Anna


És megint egy nyár… És megint egy nő és egy férfi, egy kert, egy terasz, nyári szél. A szereplők nyári ruhában (a nőé inkább világos, a férfié inkább sötét). A prológus hazudik: ellentmond a néző konkrét tapasztalatának. Vagy csak máshogy emlékszik? A történetek nem a tapasztalás pillanatában, hanem az emlékezés pillanatában születnek. Például most.



Az aranjuezi szép napok szereplőit nem ismerjük meg, történetszerkesztési kísérleteikből egy dolog viszont világosan kiderül: két magányos emberről van szó, akik egyedül megélt élményeiket próbálják meg most először önmaguknak és egymásnak megfogalmazni. Magányosságukra maguk az emlékek mutatnak rá, nem pedig az, hogy rendszeresen hangsúlyozzák, „ezt még soha nem meséltem el senkinek”. Közelről exponált, egyedi látásmódról és mélyen belülről megélt lélekállapotról tanúságot tevő valóságdarabkák – férfitestről, első orgazmusról vagy szamócáról, buszba préselt gyerekekről. És közben játék a nyelvvel, a színházzal, a helyzettel, melyben minden pillanatban képesek pont olyan emlékeket szerezni, mint amilyenekről épp számot adni készülnek.



Az emlékek elemi, érzékszervi tapasztalatokról mesélnek: szagokról, tapintásról, dacról, hangokról. Csupa olyan dologról, amiben más csak akkor osztozhat, ha a tapasztaló már történetté konstruálva – tehát eltávolítva önmagától – verbálisan megosztja vele. Kivétel-e a nő sóbányából származó emléke, melyben többször hangsúlyozza, hogy partnerével közösen átélt élményről van szó? Nem valószínű. Egyrészt a férfi nem hisz neki (talán dacból meséli a nő pont így pont neki, akinek nincsenek nem magányos emlékei) másrészt a most pillanata még itt is egy levél árnyékának benyomása a férfi sókristályokkal borított testén: még a közösségvállalás élménye is a nő lelkéből jövő magányos tapasztalat.



A történetkonstruálás sérülékeny folyamat, az emlékek az első érintésre torzulni, szakadni, ráncosodni kezdenek, a feltett kérdésnek, a rátett keretnek, a kijelölt kezdő-és végpontnak, a címzett személyének vagy a leszűrendő tanulságnak megfelelően a hangulata, ideje, hossza, még a helyszíne is megváltozhat. Nem hazugság ez, egész egyszerűen így működik az emberi agy. Vajon máshogy alakul-e a nő önmagáról alkotott emlékezet-életrajza, ha a férfi máshogyan kérdez? Vajon máshogy élné-e át újra a férfi a spanyol királyi palotában tett látogatását, ha másnak mesélné el? Egészen bizonyosan. A szamócának is lehet poloska illata.


Talán értik egymást néha, többször talán nem. Végül a találkozás elmarad. Olyan különös meztelennek lenni. Főleg egyedül.


(Manna Produkció  - Bethlen Téri Színház: Peter Handke: Az aranjuezi szép napok)

Fotó: Révész Róbert



a lap tetejére
 

2024 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció