Mire nem elég 24 óra?2016.07.27.
Dohy Anna
Megmásztuk a zsinagóga falát, próbáltunk a vécében, fa tetején, ástunk sírt, volt üvöltözés, bozótfutás, elázás, köpködés (főleg köpködés). Hát igen. Ma eljutottunk a holtpontra, és talán túl is lendültünk rajta.
Eljött az a pillanat is, hogy a résztvevők saját kreativitása hangsúlyt kaphatott. Ha már jó a szöveg (tehát a hanghordozás, hangsúly nem mond ellent a szavak értelmének), a karakter színezgetésére mindenkinek meglehetnek a saját egyéni javaslatai. Ezek, ha nem is találnak okvetlen tetszésre, hozzájárulnak a végleges megoldás megtalálásához.
Eltűnni látszanak a gátlások. Ma már konkrét jeleneteket próbáltunk és nagyrészt a szöveg is fejből ment, így egyre mélyebbre lehet ásni a jelenetekben. Úgy ennyire mélyre:

A pontok és vesszők még mindig mumusok, de ha a pár alapszabályt betartod, már nem lehet nagy baj: a hangsúly a neveken, igéken, kérdőszavakon, ne énekelj, zárd le a mondatot, kösd össze a megfelelő szavakat, tartsd ki a szüneteket.
A nap csúcspontja mégiscsak az volt, hogy a szokásos délelőtti három órás workshopot bőven megtoldva a csapat este is összegyűlt, hogy dacolva a szúnyoginvázióval, esővel és hideggel hősiesen folytassa a megkezdett munkát. Magasztos célratörésünk a kullancsok jelenlétének realizálása következtében ért véget, mely tény a fáradtságtól sírva-röhögős jelenetbe fullasztotta az egyébként sem láblógatva töltött napot.
Szűzanyám, mi lesz még itt.
(Tea for Two workshop Zsótér Sándorral, 3. nap)
|