Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás?

Vagdalt Kriszti

Nagypapám kérdezte folyton, na, gyerekek, mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Gyerekaggyal próbáltam megfejteni, hogy természetesen a tojás, aztán meg arra jutottam, hogy mégis csak a tyúk. De igazából egyik sincs a másik nélkül. Ahogy színház sincs a közönség nélkül, színész sem a szerep nélkül, báb az őt mozgató bábos nélkül (de fordítva sem), vagy az előadás a háttérben dolgozók nélkül. No signal.

A Rosalie elmegy meghalni című darab kiszólások tömkelegét építi egybe a színházi reprezentáció fel-felnyitásával, már ha lezárja egyáltalán valamikor. A lét és a nemlét határvonalán tűnődik: életre kelhet-e egy báb? A marionett bábu létezik-e önmagában? Mennyivel másabb Rosalie, mint például az őt mozgató Nagypál Gábor és Spilák Lajos? Van-e különbség?

Mi ez a meghitt kapcsolat a marionett bábu és teremtője (?) között? Egyszerre reflektál a társadalomra (azok a harminc alatti fiatalok; az unokáikról csacsogó idős nénik; vagy a családi kötelék visszásságai), az elmúlásra (milyen jó, hogy már nem okoz gondot, hogy leszakadt valami a házban; halálfélelem; életerő), és a színházra (kimennek a játszók; magánbeszélgetést folytatnak; veszekszenek).

A színházi szituáció teljes kifordítottsága végül átterjed Rosalie-ra (a szó szoros értelmében) és ránk is. Nézhetjük magunkat a színpad mélyén lévő tévében, ahogy ülünk a Kövér Béla Bábszínház gyermekpadjaiban és legyezzük magunkat a hőség ellen.

Ám amint véget ér az előadásra kiszabott 50 perc, mindannyian szertefoszlunk. Visszacsöppenünk a hétköznapi életünkbe, a marionett bábu visszakerül a zsákba, Nagypál Gábor és Spilák Lajos hajlong, mi tapsolunk. Ezzel most vége?

(Manna Produkció – Stúdió K Színház: Rosalie elmegy meghalni)

Fotó: Révész Róbert