Azt mondják, minden nagy veszteség egy kis halál. Ami élt, amiben hittünk, meghal. Ebben a darabban meghal egy szerelem. Ha meghal egy kapcsolat, azzal együtt meghal egy egész. Egy felépített élet hal meg, a maga rendszerével, szabályaival, levegőjével, napi tennivalóival. Abban, akit otthagynak, meghal a remény. Márpedig a remény az, ami életben tart. Milyen az az állapot, amikor minden, ami addig igaznak tűnt, tehát ami maga volt a valóság, megszűnik? Milyen a halál? Azt is mondják, hogy életünk utolsó pillanataiban, utolsó másodperceiben lepereg előttünk életünk minden fontos pillanata, döntése, és hirtelen meglátjuk a valóságát annak, amit átéltünk. Ez az utolsó pillanat tehát maga az élet, ha úgy vesszük: mert akkor dől el, hogy békével rendezheti-e a számlát az ember, és boldogsággal tölti el, amit itt kapott, mint „élet”; vagy valami hazug illúzió volt, amit életnek hívott addig.
Cocteau úgy írta meg a darabot, hogy egy ember van jelen, mégis beszélget, mintha telefonálna. De vajon kivel? Ez az egy ember: a Nő. Ez a beszélgetés pedig az a bizonyos utolsó pillanat. Pillanat, és mégis egy életet beszél el, ahogy kibontakoznak történetek, álmok, döntések miértjei. A beszélgetés pedig csodálatos képzettársítások, megszemélyesítések, behelyettesítések sorozata, és addig talán soha föl nem tett kérdések láncolata; vívódás, egy küzdelem, amit az igazság kibogozásának vágya hajt. Olyan, mint egy krimi: egy nagy rendrakás, amely csak akkor bevégezhető, ha már minden a helyére került. A Nő tehát kivel beszélget?
Az előadás az Aradi Kamaraszínház harmadik önálló produkciója, amely ismét a Szegedi Hetek Csoportjával készült közös produkció, rendezője a Rudolf Hess tízparancsolatának címszerepét játszó Harsányi Attila.
előadó: Melkvi Bea
díszlet és rendezés: Harsányi Attila
www.kamara.undock.eu
Az előadás a Salvador Cabaret, a Kép-Szín-Ház Alapítvány és a Hetek Csoportja együttműködésében, a jogtulajdonos engedélyével, az SACD és a Hofra Kft. közvetítésével jött létre.
|