Egy bukásra álló diák és egy bukásra álló tanárnő egy ütéssel kezdődő és két ütéssel végződő története. A háttérben egy kimondatlan, mert ki nem mondható majdnem-szerelemmel, az előtérben pedig egy brutális apával és néhány névtelen osztálytárssal.
Pelsőczy Réka vendégművész alakításában adott egy, az iskolában sikertelen, saját pedagógiai képességeiben kételkedő, egyedülálló fiatal tanárnő, és egy rosszul tanuló, otthon „terrorizált", a haverjai előtt magát megjátszó, jóképű kamasz - foglalja össze a kiindulópontot Scherer Péter, aki ezzel az előadással debütál rendezőként. – Két iszonyatosan magányos, frusztrált ember találkozik elementáris erővel a pofon elcsattanásakor. És mert nem az ilyenkor várható befejezés, az iskolából való kicsapás következik, mindketten összezavarodnak, kiesnek megszokott, biztonságot nyújtó szerepeikből.
„A Klamm háborúja után a Kolibri Színház és Scherer Péter (utóbbi ezúttal rendezőként) ismét osztályszínházi előadással jelentkezett. Ha a színháztól azt várjuk (márpedig azt várjuk), hogy mindennapjainkra reflektáljon, a Kikatt című előadás éppen ezt teszi: az iskolai erőszaknak azt a formáját állítja középpontba, amire az utóbbi években egyre több példát láttunk-hallottunk, amikor a diák veri meg a tanárát. (Persze, nincs új a nap alatt, gondoljunk csak Kosztolányi Aranysárkányára!) És hogy mitől osztályszínházi ez az előadás? Attól, hogy bármelyik osztályteremben eljátszható, semmivel sem kell hozzá több eszköz, mint egy átlagos tanórához: tábla színes krétákkal, néhány könyv, papírlap és egy magnó. […] Scherer Péter rendezése a kétszereplős darab jellegéből adódóan a szituációk, jellemrajzok kibontására és a színészvezetésre koncentrál. Pelsőczy Réka és Mészáros Tamás (utóbbi a balesetet szenvedett Szanitter Dávidtól vette át a szerepet) aprólékos gonddal építik fel a szerepüket, miközben az osztálytermi szituációnak megfelelően folyamatosan rezonálnak a nézők visszajelzéseire vagy vissza nem jelzéseire is. […] A két szereplő kapcsolata nagyon lassan, „két lépés előre, egy lépés hátra”-módon alakul-fejlődik a párhuzamos monológoktól a közös repülőgép-hajtogatás felszabadult öröméig, és kapcsolatukban egyre érzékelhetőbben felsejlik egy szerelem lehetősége is. A hepiend azonban elmarad. A fiú a következő komolyabb konfliktushelyzetre újra ütéssel reagál, igaz, ezúttal már nem saját magát, hanem a tanárnőt akarja megvédeni.” (Turbuly Lilla: Osztályharcból különbéke, prae.hu)
szereplők: Pelsőczy Réka m.v., Mészáros Tamás
fordította, dramaturg: Kovács Kristóf
díszlet, jelmez: Orosz Klaudia
rendezőasszisztens: Hajsz Andrea
rendező: Scherer Péter
14 éven felüli fiataloknak!
www.kolibriszinhaz.hu
|