szereplők: Bagaméry Orsolya, Benya Katalin, Bora Levente, Boros Ádám, Gál Bettina, Manyasz Erika, Mesés Gáspár, Németh Eszter rendező: Pap Gábor
A 2007-ben alakult Trainingspot Társulat előadása egy balesetet szenvedett gimnazista diák víziójában megjelenő különös helyszínre, Hangállamba kalauzolja a nézőt/hallgatót. A rendező, Pap Gábor által kidolgozott dramatikus zenei gyakorlatokon alapuló projekt a hangokkal való manipuláció lehetőségeinek felismerését, a minket körülvevő hangzó világ befogadásának tudatosabbá tételét tűzi ki célul.
A Trainingspot Társulatot olyan színházzal huzamosabb ideje foglalkozó a diákszínjátszásból már kinőtt, a színházzal mélyebben foglalkozni akaró emberek hozták létre, akik számára alapelv a következetes és folyamatos kísérletezés, az alkotóművészet új kifejezésmódjainak keresése a mozgásművészet, a zene és a színház közös forrásvidékén, de érdeklődésük kiterjed a báb- és tárgyanimáció, a képzőművészet és a performansz világára is. A társulat munkáját Benkő Ágnes színész, mozgásművész, koreográfus és Pap Gábor zenész, zeneszerző, drámatanár irányítja, mellettük neves színházi szakemberek tartanak rendszeresen műhelymunkát. A Társulat 2010 márciusában bemutatott A világ legnagyobb szállodája című produkciója megnyerte a Belgák Fesztiválját és a Magyar Szín-Játékos Szövetség Arany Minősítését, Családfarajzok című előadásuk idén januárjában Fesztiváldíjat nyert a balassagyarmati Kamarajátékok Fesztiválján. Bár a társulat egyedi színházi nyelve a zene és mozgás közötti közvetlen kapcsolat, kommunikáció minél mélyebb feltárására épül, mégsem tekinthetőek pusztán mozgás- vagy zenés színházi csoportosulásnak. Az Új hídavatás című, szövegdramaturgiára épülő produkciójukat az Új Színház 3. Kőfalpálya-pályázatának nyerteseként, 2011 áprilisában mutatták be. Az előadás a kazincbarcikai Ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon Fesztiváldíjban részesült, Pap Gábor szerzői díjat, Benkő Ágnes és Németh Eszter pedig alakítási díjat kapott.
A Hangállam a társulat első tantermi színházi előadása, mely a 2012-es Tantermi Színházi Projekt keretében részesül támogatásban.
www.trainingspotcompany.blogspot.hu
|