Már csak hármat alszunk

20:20

A tizenhatodik esztendőben ezúttal a webnaplóban is olvashatod, mi látni-, hallani- és gondolni való volt, van és lesz az idei thealter-szasszon. Most még csak kívülről nézegetem a zsinit. Hármat kell aludni, és elkezdődik. Ma délután már a deszkákat hordták az udvarba, hamarosan építik a színpadot. Ha azt hinnéd, van, ami sosem történik meg, tévedsz. Minden megtörténik, csak van, ami a valóságban, és van, ami a színpadon.

- ez még nem a thealter, de már hamarosan - - 2006., péntek, július 14. - 13:17 - - Jóllehet, sosem történik meg, de egyszer, csak egyetlen egyszer úgy szeretném, hogy az előadás után ne oltsák fel a lámpákat, ülhessünk még ott a sötétben letaglózva, szétcsapva, meggyötörve vagy éppen egekig szárnyalva, a sötétben magunkra hagyatottan, akár befelénézve és fülelve, aztán újra és újra rábólintva az örkényi bölcsességre, hogy mindannyian a nagy büdös semmiből jöttünk, és oda is tartunk, üldögélve még egy kicsit a sötétben, a hűs széken, a simára gyalult nézőtéri padon, kutatva, hogy mit is csinált bennünk a színház, hogy ne kelljen kimenni a napfényre, ne zavarjon össze bennünket fák, nyár és langyesők illata, hogy azon gondolkodhassunk, ami megmozdult bennünk, amíg AZOK ott fenn a színpadon jöttek-mentek, valamit mondtak, vagy csak mozogtak, legyen már egy kicsit sötétség, hogy magunkra ránthassuk és szorosan magunkra húzhassuk a színház ruháját, azt az üzenetet, amit valahogy, lehet, hogy épp félre, de értettünk, hogy rögzíthessük azokat a pillanatokat, amiket láttunk, hadd hagyjuk, hogy ránktörjön a flessbekk, vissszavillanjon egy-egy, a gyors felejtésnél többre érdemes hang, mondattöredék, kép, egyszer, de csak egyetlen egyszer maradjanak végre leoltva a lámpák, hogy a színpadon túl, az összehúzott függönyökön túl, a kikapcsolt zenén túl folytatódjon az előadás, itt belül, önmagunkban. nyemcsok éva eső