blogogó2007.07.19.
18:27
még mindig a szerdáról.
a fesztivál harmadik napján már nagyon untuk a bogárinváziót. jutott a nyakunkba, a hajunkba, sőt, egy bátor egyed még a nadrágom szárába is bemászott, pont, amikor ladányi andreát fényképeztem.
szegénykék, biztosan a meleg elől menekülnek, csak közben elvesztették az eszüket.
amik eddig kimaradtak: a jó hír, hogy no mór pittyegő. ezt érti, aki érti.
a nap mondása - valamelyik előző napból:
a prózai színházi előadásokon többnyire unatkozni szoktam. ezt révész robi mondta nekem tollba.
hozzáteszem, de csak halkan: a thealteres előadásokon meg sóhajtozni.
de csak ha nincs, vagy kevés a fény.
van ez így az emberrel.
a halálos fáradtságon már túl vagyok, be kell látni: ebben a korban nehéz éjszakázni, hamar eljut az ember a mélypontra. a fráadtság először a szemet támadja meg, aztán jobb helyett ballal kell kukucskálni a keresőbe. nem látsz semmit, könnyezik, viszket.
aztán jön a nyak - éjjel már nehéz a gép -, a hát, elnehezülnek a lábaid, és csak egy ágyat szeretnél, amin álmatlan, mély alvásba szenderülhetsz.
lassulnak a reflexek, a kezedben remeg a fényképezőgép, de már káromkodni sincs kedved. (igaz, ami igaz: csúnyákat gondolni azért fáradtan is tud az ember.)
végül odajutsz a nap végén - vagy hajnalban a kezdetén - a géphez, szemezel a monitorral meg a fényképekkel (igen, vannak köztük fotók is), a képről meg visszanéznek rád azok, akiknek elloptad a lelkét.
a blogger lelkét ki lopja el?
pajtásaim a hőségben,
napok óta leng a blogogó, ti meg a fületek botját se mozdítjátok.
csak akkor, ha valamit hiányoltok.
de nem kell nyafogni, előbb utóbb minden felkerül (amit láttam), és végül mindenki megkapja, amit érdemel.
jó, jó, tudom, csak akkor fogtok blogot olvasni, ha már elmúlt a fesztivál, és otthon lesztek, visszazökkentek a hétköznapok kerékvágásába, vagy keréknyomába, szürke elbutultság borul rátok az íróasztalotoknál, gépiesen veritek a billentyűt, teszitek a dolgotokat.
és hopp, egyszer csak majd bevillan a thealter (ez a fless bekk érzés), és gyorsan megnézitek a blogot.
el ne feledjétek!
a fesztivál a fényképezőgép-kezelőnek: képek és betűk sora.
szeretem a képeket, amiket összegyűjtögetek egy hét alatt. elveszem a darabból, azt, amit akarok. most már az enyém.
és szeretem a hangokat is, a mélyebb, a rekedtes férfihangokat, a bársonyos női hangokat, a néha bántó buta kacajt is szeretem hallani.
ezek a hangok évekkel később is visszaverődnek, ahogy a képek is visszajönnek.
mindenkinek a fejében van egy sötétkamra, ahonnan bármi bármikor előhívható.
de vannak olyanok is, akiknek a fejében sötét kamra van.
ordíts, ahogy a torkodon kifér.
|