urbán andrás: pilinszky: urbi et orbi

10:28

urbán andrás, én szeretlek téged
a fafejűséged, az őszinteséged.
szeretem azt a csöndet, amit a darabjaid generálnak.
mert az urbi et orbi után nem tapsol a közönség. dermedt csönd a nézőtér sötétjében.
már megint jól megkaptuk.
volt időnk magunkba nézni két nevetés, két borzongás között.

csütörtökön ezt írtam:
nem bánnám, ha urbán andrás nem csak akkor mosolyogna, ha üdvözöljük egymást, hanem álmaiban is, és amikor megálmodja a darabjait.

nem bánnám, ha a színészei nem csak a darab végén mosolyognának, és töltenék be hisztérikus örömmel a hatalmas teret, miután kitombolták, kirettegték, kigyilkolták és kielégítették egymást.

hát ez most itt, a pilinszky darabban megtörtént. pedig ez sem volt könnyű. megindt hard core-ban nyomták.

urbán andrás színészei rettentően fiatalnak látszanak, pedig koraérett vénember mind. ezek a megvénült gyerekek mindent tudnak, amit mi nem, mindent láttak, amit mi nem, mindent hallottak, amit mi nem és amit mi soha nem is fogunk.

a zsina falai által körbe fogva megint csoda született, előadás, katarzissal.

és a zsina nézőterére szakadt sötétségben a néma csöndet dübörgő taps váltotta fel.

urbán andrás, köszönjük szépen.
tisztelettel és barátsággal:
a klaviatúra-bajnok.

Pilinszky János: Fabula

Hol volt, hol nem volt,

élt egyszer egy magányos farkas.

Magányosabb az angyaloknál.

Elvetõdött egyszer egy faluba,

és beleszeretett az elsõ házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,

a kõmûvesek simogatását,

de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.

Istenen kívül soha senki

olyan szépnek nem látta õket,

mint ez a tisztaszívû állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,

megállt a szoba közepén,

s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,

s reggel is, mikor agyonverték.