Rómeó és Júlia. Nemrég beleolvastam a régi olvasónaplómba, amit írtam róla, olyan mint egy ügynökjelentés. Nem tudom, hogy ez azért volt-e, mert nem érintett meg annyira a történet, illetve nem úgy érintett meg, ahogyan talán kellett volna. Hovatovább nem tudom van-e szabály arra, hogy mit kellene kiváltania Shakespeare egyik leghíresebb drámájának. Annyi verzióját láttam már, hogy felidézni is nehéz, mikor melyik miként aktualizálta a történetet, mely rendező mit tartott fontosnak benne. Tegnap a Kaposvári Egyetem negyedéves hallgatói úgy próbáltak visszatérni az origóhoz, hogy közben mégis valami újat lássunk, ha más aspektusból nem is, a sajátos térhasználat és nyelvi bravúrok szempontjából mindenképp. A darab hivatalos leírásában az szerepel, mindenki Rómeó és mindenki Júlia. Üdítő és valahol kaotikus.
A szerelem mindenkinek mást jelent, és az előadás nagyon határozott hangvétellel teszi le e felfogás mellé a voksát, talán ezért - meg gyanítom a történettel megkapóan összeillő Beatles betétdalok miatt is- vonzotta mágnesként a nézőtéren ülő fiatalokat az, amit a színpadon és a körül láttak. Vecsei H. Miklós és Ifj. Vidnyánszky Attila a rendezők egészen jól beszélnek azoknak a fiataloknak a nyelvén, akik cifrábbnál cifrább szerelmi történeteken szocializálódnak manapság, ennek következtében egészen más fogalomrendszerük van a szerelemről. Minden fanyalgás nélkül én is ismerek hasonlóan romantikus történetet a világirodalomban amely méltó módon vetekszik a Rómeó és Júliával, (team Dickens!) de azokat sosem a jobb vagy rosszabb összefüggésében szoktam összehasonlítani a drámával. Vecsei és Vidnyánszky feldolgozásában talán még fontosabb volt a szerelem hatásmechanizmusa, hogy zavarbaejtően közel hozzák hozzánk ezeket az érzelmeket, átvitt és fizikai értelemben is.
Ha megkérdeznék tőlem elsőre nem is tudnám megmondani, kiknek is való ez az előadás. A tizenéveseknek mindenképp, hiszen a körítés, a szöveg frissítése adhat nekik pluszt. Hogy két igencsak problémás tinédzser, akik fel sem fogják maguk körül a rendszert, a szabályokat, miképp hajszolnak valami fantasztikumot a nemesi lét merev szabályai közé ékelt mindennapjaikban. Nekem azt a fajta kívülállóságot erősítette meg, amelyet mindig is éreztem a Rómeó és Júlia kapcsán. A kívülállóságot, amelyet a szerelem generál, azt a létállapotot, ami két emberé, amely nem osztható fel mások között, nem értelmezhető, nem definiálható és nem összeegyeztethető azzal a világgal, amelyben amúgy józanul működünk. Az engedélyezett és szükséges észvesztés igazolása.
Webnapló
