Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Webnapló

 

Webnapló

További bejegyzések:

Báj, báj! Ez tényleg nem egy francia film Az aradi cserebogarakról Katarina zuhanása Hazugságnak kínjai Szívdobbanások közt Észvesztés Kis nagylány Üdv hetedik THEALTER U21 Plusz!

Videók

 

 

Szívdobbanások közt

2017.05.22.

14:05

Ha eddig nem hallottak még a budapesti DART-tól úgy remélem ez a nyúlfarknyi passzus is elősegíti, hogy a jövőben megjegyezzék maguknak őket. A fellépők a tegnap Szegeden is játszó Nagy Emese, Simet Jessica és Várnagy Kristóf (akik a MAZE formáció alkotói is). A kortárs tánc befogadói tapasztalata bár szerencsére egyre kevésbé negatív, de még mindig a felé tendál, hogy vagy túl sok, ezért nem érthető vagy túl pőre és pornográf, legrosszabb esetben meg egyeseknél azért nincs létjogosultsága, mert nem tüllszoknyában szálldosnak Chopin noktürnökre. A kortárs tánc ebben mondhatni kéz a kézben jár a kortárs festészettel. A kedvenc példám, amikor az emberek ránéznek Mondrian egyik képére és kijelentik ugyanezt ők is meg tudják csinálni. NEM, nem tudnátok ugyanezt megcsinálni, fogadjátok el és kössetek inkább pulóvert!-mondanám, mert ebben nem nagyon ismerek kompromisszumot.







Mint ahogy Mondrian sem egy unalmas nap végére szeretett volna pontot tenni pár "színes kockával" és "fekete vonallal", úgy a kortárs tánc sem csak céltalan rángatózásból és erkölcstelen magamutogatásból áll. „Nem azt szeretnénk, hogy olvass a darabunkról, hanem azt, hogy a bőrödön érezd.”- áll Descend Give in 2.0+MAL című darabuk hivatalos leírásában. Nos, nekem volt szerencsém a bőrömön érezni, épp ezért tökéletesen megértem a felszólítást, mert nem csak olvasni nem kielégítő róla, hanem írni sem. Leírhatom persze, hogy mi nézők ott ültünk körben a színpadon hol a koromsötétben, hol félhomályban, miközben kapunk egy bevezetőt, egy tárgyalást és egy befejezést kizárólag a testek nyárfaként hajladozása és a hihetetlenül mozgalmas, pezsgő zene által, de ez vajmi keveset ad át. Pulzálunk mi is mind velük és néha akkora a csend, hogy a nyelés is veszélyesen hangossá válik. Az inspiráció Charles Baudelaire A romlás virágai című verseskötete némi személyes érzelmi töltéssel a táncosok részéről. Terítékre kerül itt többek között szerelmi és alá-fölérendelt viszony, a magányosság és a kapcsolatteremtés is. Ennek voltunk kiváltképp része mi a nézők, a velünk való kapcsolatteremtés tudom nyálasan hangzik, de költői. Volt, hogy megálltak és együtt lüktettek, mint az erek úgy, hogy nem is látták egymást. Ez az a kapocs, amely a rutint is fémjelzi, de nekem valami egészen transzcendens egymásra való koncentrálásnak hatott. Mintha összekötné őket egy láthatatlan cérnaszál, amely egyszerre hozza mozgásba őket különösen akkor, amikor úgy tűnik egyikük teljesen mást csinál, mint a másik. Szép lassan került helyére forma és tartalom




Őket látva többször eszembe jutottak Brett Amory kortárs amerikai expresszionista festő elmosódott, folyton mozgásban lévő, különleges dimenzióban lebegő alakjai és minden további nélkül pusztulnék egy olyan Ultra Orange klipért is, amelyben ők táncolnak.




Tóth Emese
fotók: Révész Róbert


a lap tetejére
 

2024 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció