persze, hogy nem alberto

16:41

hát persze, hogy nem alberto. hanem arturo ui.

van úgy, hgoy az ember agya már lassan a kapacitása végét járja, ami megakadályozza abban, hogy a párhuzamos és virtuális világok meg az emlékek között az átjárás nem hogy nem könnyű, de össze is mosódnak ezek a világok egymással.

ha egy blogger arturo ui helyett alberto uit ír, az fakadhat hülyeségből és figyelmetlenségből is, és fakadhat abból is, hogy éppen úton van két világ között, és nem sikerül jól a térugrás.

az az alberto, aki a brecht darabot a fejemben megkavarta, az egyik legszórakoztatóbb ember, akivel valaha is találkoztam. vele nevezetesen idén januárban, leszboszon, ahol önkéntesként dolgoztam vele. ő németként csapódott a svájci swisscross-hoz, virágos kalapjában, mérhetetlen emberszeretetével, barátságosságával és vidámságával mindnekit másodpercek alatt lenyűgözött. rendkyvüli ember, aki kintlétünk alatt messze a legtöbb ismeretséget kötötte, és kilószámra gyűjtötte a névjegykártyákat és e-mail címeket. legtöbbször a tenger feletti sétányon kialakított ruharaktárban dolgozott, de néha feltűnt a parton is, ahová a csónakok érkeztek, jellegzetes hangja betöltötte a partot, és mindig volt az elszontyolodóknak egy jó meleg ölelése.

keveset gondolok már azokra a napokra, most épp csak azért, mert előadást tartok majd az önkéntességről októberben, ezért át kellett gondolnom, mi az, amit el akarok mondani. ehhez a legjobban a fotók tudnak segíteni.

így jutottam hát el arturótól albertóig.

az előző posztban már kijavítottam. az érintettektől elnézést kérek.

remélem, megbocsátják.

köszi, puszi, én