barátságdarab: mary és max2016.10.09.
17:30
Bethlen Téri Színház - Manna Produkció - Tünet Együttes (Budapest): Mary és Max
Révész Róbert fotói
mary és max több mint tíz év után találkoznak. a darab egy kislány és egy - mint később kiderül, aspergeres - brit férfi barátságának története.
mary csak azt szeretné tudni, hogyan lesz a kisbaba, mert az apja szerint a kisbabák ott vannak a söröskorső alján.
max szerint a zsidóknál a rabbi rakja a tojást, a miből a gyerek születik, a katolikusoknál az apácák, az ateistáknál pedig a prostituáltak.
innen indul a történet, tíz év levelezése az ausztrál kislány és a brit férfi között.
egymásnak támasza ez a két ember, maryt csúfolják a homolokán lévő anyajegy miatt, az anyja - aki alkoholista - is ellöki magáról, így a magányos kislánynak, majd kamasznak lesz egy barátja.
felnőttként az aspergeresekről, pontosabban max-ről ír könyvet, ami nagy sikert arat - max azonban egyáltalán nem boldog, mert ezt árulásnak tekinti. végül mégis kibékülnek.

2003-ban láttam a tünetegyüttes priznic című darabját. az akkori mars téri u pavilonban izzadtunk együtt gőz istvánnal és kövesdi lászlóval az elfekvőben.
éppen ezért örültem, hogy gőz istvánt annyi év után újra láthatom színpadon - és nem kellett csalódnom. a szerencsétlen max, aki ki-be jár az elmegyógyintézetből, elég későb tudja meg, hogy nem bolond, hanem aspergeres. kényszeres szokásaira így már van magyarázat: a lakásában felhalmozott, egy évre elegendő csokoládéra, hogy nem szeret emberekkel érintkezni, hogy számos dolog pánikrohamot vált ki nála.


ez a történet vidám és egyszerre szomorú történet, és egy, a nézőt nyomorulttá tevő történet, mert rá kell jönnünk, hogy nemcsak örkény telefonülkéje vágyhat megértésre és barátságra, egy társra, hanem mi magunk, emberek is - sőt, mi enélkül képtelenek vagyunk boldogan élni.
ez a történet szomorú történet azok számára, akik a nézőtéren ülve, miközben elkezdik igazi barátaikat sorra venni, nem jutnak el az egyig sem, és boldog történet azok számára, akik akár csak egy igazi barátot is őriznek a szívükben.

mary és max története egy olyan igazi barátság története, amely azok között szövődött, akik soha nem látták egymást, de a levelezésben egymásra és megértésre találtak. fittyet hányva a korkülönbségre, a más-más, de meglévő hendikepre, a különböző életcélokra.

nekem jó, én nagyon szerencsés vagyok, mert nekem 3 igazi barátom/nőm van.

és neked mennyi?
|