férfitestek

21:10

fotó: Révész Róbert


Dumaszínház - Füge Produkció (Budapest):
Elhanyagolt férfiszépségek

nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, és igazából most sem tudom.
de ez a poszt itt az elején nem az imádnivaló két férfitestről szól, akiket amúgy innen is ölelek teljes szívemből, vagy inkább szívemmel, hanem soós attiláról, aki számomra az idei két fesztivál legprovokatívabb alakja.
azért is húztam-halasztottam ezt a posztot idáig, mert nem tudok vele mit kezdeni. nem tudom eldönteni, hogy szerelmes vagyok belé vagy utálom. igazából nyivlán egyik sem, és az igazság biztosan valahol a kettő között félúton van (nem, a közömbösség nem talált, lehet még próbálkozni), mert például a workshopon összeállt előadásokkal (nyár) nem igazán tudtam mit kezdeni, az orlando már jóval közelebb volt hozzám, de ha be kellene lőni valahová soós attilág az én világomban, akkor a düh, ami először eszembe jut. és nem az, hogy én haragszom rá, hanem hogy ő dühös. ha eszembe jut, akkor eszembe jut a szenvedély és a szenvedés is, amit nagyon kicsi választ el egymástól ,esetünkben pl. néhány betű.
nem mindenkinek szoktam utána olvasni a thealteren, neki azonban igen, a magyar narancsnak adott interjúja elején szerepl az a mondat, hogy "Fájdalmas és szenvedélyes út vezetett a főiskoláig. Valahogy az életemet átfogja és meghatározza ez a két jelző."
na, bingó.
itt közbevetésként azért szeretnék még valamit elmesélni, ami nem vet túl jó fényt rám. az utóbbi két év ben elég sokszor éreztem azt, hogy az emberiség megérett a pusztulásra. szerencsére ez az érzés  mostnaában egyr kevéssé tör rám, de a nyári fesztivál alatt szinte folyamatosan ezt éreztem. akkor is éppen gyűlöltem az emberiséget, amikor révész robi be akart bennünket az egyik előadás után mutatni egymásnak. nem voltam bemutatkozós kedvemben. utána már szégyelltem magam, hogy tahó voltam, de nem volt alkalom ezt elmondani neki. most mondom, hogy sajnálom. nem kellett volna.
és akkor most.
még annyit el akarok mondani, hogy nagyon tetszenek a zenéi, amiket a darabjaihoz használ. az orlando alatt szinte elviselhetetlen késztetést éreztem, hogy titokban bekapcsoljam a diktafonomat, dheát az ember nem lop előadásról zenét.
és hát az elhanyagolt férfiszépségekben is voltak olyan zenék, amiket jó lenne ismerni, ahogy annak a számnak se jut eszembe a címe, amit az önkéntesfotózás alatt hallottunk a zsinagógában - ez részben annak tudható be, hogy kultúrbunkó vagyok, részben pedig, hogy feledékeny.

ez volt a bevezető.
hrabal most mondaná, hogy húzzad csak közelebb azt akicsi székedet a szakadék széléhez, mondok neked egy mesét.



komikus és sírtam is.
így lehet összefoglalni az elhanyagolt férfiszépségeket, amivel az idei thealter u 21+ zárt.
"Máté számos olyan felülettel rendelkezik, amelyek szinte könyörögnek érte, hogy valaki rájuk ugorjon. És én ezt meg is fogom tenni!” - hát igen, így történik. van két férfi, az egyik táncos, a másik nem annyira, az egyik kicsi és olyan izmai vannak, amiket úgy általában ritkán látni embereket, a másik nagy, esetlen, és még kicsi pocakja is van.
adódik, hogy ezeket az eltérő méreteket és képességeket nagyon mókásan lehet kihasználni egy színpadon.
a thelateren ritkán látni örömteli és boldog darabot. látunk sokat az emberi nyomorról, bántalmazásról, háborúról, egymás átbaszásáról, elárulásáról és elhagyásáról, cselszövésről, árulásról, kerítésekről és befizetetlen csekkekről - a vidámság valahogy nem jellemző ránk mostanság.
éppen ezért volt ez a darab üdítő, és külön hálás vagyok érte, hogy a fesztivál záródarabjaként láthattuk.

mert talán tetszenek emlékezni, hogy az elmúlt években, 2011 óta (azóta van u21+) a fesztzáró darabok sosem adtak arra okot, hogy boldogan röppenjünk haza, mert akkora flash volt a boldogságszintünknek. (a 2012-es téli utazást nem akarom ebbe al istába besorolni, mert a kaposvári végzősők előadásának már csak az emlékétől is eláll a lélegzetem)

hát így.

elnézés tmindenkitől, hogy ennyit tipródtam ezen az utolsó bejegyzésen, amivel be kell zárnom a thealter u 21 plusz 2016-os évadát.

és akkor ha lenne idém két díjam, és mondjuk van is, virtuális, akkor azt tőlem idén, nemhivatalosan az arturo (és nem alberto) ui és a makrancos kapja.

blogbezár.
viszlát.
és köszi a halakat, amik igen, alszanak.

nyemcsok.eva@gmail.com