Ez a világunk

00:22

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a szegedi Régi Zsinagógában a következő generációt, az utánpótlást bemutató minifesztivált. Az előadások több szálon is egymásba futottak, találkoztak egymással. Gyakran előkerültek bizonyos problémák: a kirekesztettség, a hátrányos megkülönböztetés, a hatalom és a nemiség.

Előkerült a zsidó sors történelmi vonatkozásban a Caligula helytartója és a Mengele törpéi című előadások során, ám utóbbi tanúságot ad egy olyan korszakról is, amikor a társadalom csődöt mondott emberségből. A Diggerdrájver jelenkorunk antiszemitizmusáról mond egy ponton korrekt kritikát, de arra is láttunk példát, hogy ha egy embert földbe akarunk döngölni, legvégül elég zsidó gyökereit felkutatni, ahogy ez Marie Curie esetében is történt.



Az k2 által színpadra vitt Antigoné a zsarnoki hatalommal kapcsolatos problémával foglalkozott egy iskolai kerettörténeten belül, de a Caligula helytartója is megrázó módon mutatta be, hova vezet egy alkalmatlan ember császári mindenhatóságától való félelem.
A nőséggel-nőiséggel foglalkozó darabok közül a Marie Curie című monodráma rendkívüli aprólékossággal adta vissza a tudós, az édesanya és a szerelmes nő vívódását. Tudjuk, hogy száz éve, amikor a rádiumot feltalálták, a nőknek igencsak mellőzött szerep jutott a társadalomban, nem cselekedhettek szabadon, érzéseik szerint, szemben a férfiakkal, de az, hogy egy tizenegyedikes gimnáziumi osztálynak kell felhívnia a figyelmet arra, hogy még mindig itt tartunk, bizony elgondolkodtató. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium Na most akkor című darabja mindenféle köntörfalazás nélkül közvetítette a valóságot a színpadon: a mássággal kapcsolatos teljes elutasítást, a testi tökéletesség rögeszméjének áldozatul esett lányokat és fiúkat, a toleranciamentes társadalmat, ahol az utcán még ma is következmények nélkül leköphetik a „buzikat”, azokat a nőket, akik szabadon teszik, amit szeretnének, még mielőtt a konvencióknak való megfelelni akarás később úgyis burokba kényszeríti őket. Világunk társadalmi beállítottsága egyértelműen az erősebbik nemnek kedvez, leegyszerűsítve például amíg a „férfi vágyik testi szerelemre”, addig a „nőnek meg csak baszhatnékja van”.



És mikor dől már le az a sztereotípia, hogy amíg a férfi beszél és sörözik az asztalnál, addig a nőnek csendben kell ülnie, csüngve az ura minden szaván? Bár a Diggerdrájver elsősorban nem erről szólt, mégis erősen szembetűnő volt a családi hierarchia. A férj ráadásul rokonszenves figura, nagyon is elfogadható eszmefuttatásai vannak például a szélsőséges nacionalizmusról, vagy az antiszemitizmusról. A darab középpontjában a család Angliába történő kivándorlása áll, amit nosztalgikus magyarországi anekdoták színesítenek, de ami a valódi ízét adja az előadásnak, az az, hogy a férfi harag és részrehajlás nélkül hasonlítja össze a két országot. Józan paraszti ésszel, irigylésre méltó tisztasággal képes felmérni a körülötte lévő világot, és ehhez még csak diploma se kellett.



Összegezve: a VIII. THEALTER U21 plusz kisfesztivál csupa olyan előadást sorakoztatott fel, melyek amellett, hogy erősen reflektálnak jelenünk problémáira, hatásosan szólítanak fel a problémák felismerésére és megoldására.

Mohai Aletta
Fotó: Révész Róbert