Mengele és a hét törpe2018.06.30.
23:34
„Hát ez a törpeség, ez óriási!” – idézheti a néző, aki látta ez előadást. A Mengele törpéi egy igaz történet alapján megírt könyv színpadi változata. Jehuda Koren és Eilat Negev Lélekben óriások voltunk című regénye egy zsidó törpe család történetét meséli el; azt, hogyan lett a hét testvér kedvelt zenésztársulatból egy „ember feletti ember” kísérleti játéka.

Az előadás fő fegyvere az önreflexív humor és tragikum hirtelen váltakozása. Nincsenek tabuk: a néző egyik percben még egy zsidó vagy egy törpe viccen nevet, aztán tanúja lesz különféle erőszakos cselekedeteknek és megaláztatásoknak. Ezt a szélsőséges érzelmi hullámzást az igen tehetséges színésznövendékek zenés betétjei egészítik ki.
A három asztalból álló díszletet ötletesen használják fel, eredeti funkciójukon kívül lesz belőlük halottas ágy, koporsó, marhavagon vagy pince. A köténykék és öltönyök alól kikandikáló kiscipős lábakkal kreatívan oldották meg a kis növésű emberkék megjelenítését: a térdükig sem lógó rongybaba lábakra kisbaba cipőcskéket húztak. A törpék a rájuk vonatkozó sztereotípiák minden jegyével jelennek meg a színpadon: gonoszkodóak, egyetlen és fő életcéljuk mások szórakoztatása, de persze szóba kerül Hófehérke és Liliput is. És mégis szerethetőek és emberiek maradnak.

Néhány színész több szerepet alakított. Szigorú édesanyát, embertelen katonát, Mengele feleségét, öregasszonyt, de megjelent a színpadon Dina Gottliebova (aki a haláltáborokban portrékat festett), valamint Juhász Árpád is a régi TV2-től, aki tényeket közölt, többek között Hitler Disney meseillusztrációjáról is.
A második világháborús történetmesélésekből aligha maradhat ki a következő kép: rádió, körülötte a családtagok, akik a rossz híreket hallgatják. Ahogy azonban itt megjelent, abban nyoma sem volt melankóliának. A rádiót egy színész személyesítette meg, aki egyik percben még egyhangúan híreket hadart, majd hirtelen egy korabeli slágert kezdett el énekelni, mire az egyik törpe az élő rádió fülét tekerve próbált visszatalálni a megfelelő frekvenciára, csakhogy ez nem mindig sikerült rögtön, és addig sportközvetítésbe és egyéb korabeli adásokba is belehallgathatott a néző.

Az előadás során kemény gondolatokkal és súlyos érzelmekkel kellett megbirkóznia a színművész hallgatóknak és a nézőknek egyaránt. Mindezt szórakoztató módon, úgy, hogy – néhány vontatottabb részlet ellenére is – egyszer sem éreztem azt, hogy „unom a törpéket”.
Mohai Aletta Fotó: Révész Róbert
|