„Férfiak, ezt csináljátok utánam!”2018.06.30.
23:58
A Manna Produkció Marie Curie élete alapján színpadra vitt Radioaktív című monodrámája ma is aktuális női, társadalmi problémákat mutat meg. Kovács Dániel Ambrus rendezésében különböző érzelmek finom dinamikáját láthatjuk.
Marie Curie 1903-ban Nobel-díjat kapott a rádium előállításáért. Férjével együtt dolgozva, szegényes életkörülmények között, a tudománynak alárendelve magát tette a dolgát, mint feleség, édesanya és tudós. A díjért kapott pénzből csekély összeget tartottak csak meg, a többit eladományozták. Mikor férje, Pierre Curie meghalt, a bulvár „a tudomány fájdalmas szent szüzeként” tartotta számon. De kitől is várhatnánk el, hogy egy fiatal özvegy egész életét a gyásznak és férje emlékének szentelje? Továbblépni és keresni a boldogságot nem bűn. Nem Madame Curie lenne az első nő, aki ezt egy férjes ember szerelmében találta meg, és sajnos nem ő az egyetlen, akit ezért egy egész világ vont felelősségre.

A színpadon láthatjuk Marie Curie-t Gyöngy Zsuzsa részletgazdag, árnyalt játékában, amint vívódik a nő, az anya, illetve a tudós énje között. Lombikokat mosogat, kísérleteket végez, sír, leánykori versét olvassa fel, padlót töröl, számításokat készít élete alakulásáról a táblánál egy krétával. Rendkívül összetett, szenvedélyes asszony jelenik meg előttünk, aki minden nőiségét elzárva él, elnyomja, megtagadja az érzelmeket, miközben önmaga is ezek áldozatává válik. Milyen szomorú és igaz, hogy ha valaki egyszerre akar lenni mindaz, ami benne van, választania kell a társadalmi megítélések miatt, és csak részemberként mutatkozhat ország-világ előtt.

Marie Curie Paul Langevin szeretőjeként néhány boldog évet tudhatott csak magáénak. Aztán jött a botrány, az ellopott levelek, a tény, hogy a szeretett férfi nős, ráadásul öt évvel fiatalabb. Micsoda megbocsáthatatlan bűnök! De vajon Pault, aki legalább ugyanennyire részese volt a kapcsolatnak, felelősségre vonta-e bárki is a hűtlenségéért? Meg akarták-e fosztani kemény munkával megszerzett állásától? Megkérdőjelezték-e tudományos elismertségét?
Madame Curie egymás után bontotta ki a leveleket. Második Nobel-díját is megkapta. Majd a következő levélben a díjról való lemondást kérik tőle a róla szóló botrány és az erkölcstelenség vádja miatt. Mégis mi köze lenne a kettőnek egymáshoz? Amit a tudományos életben elért, független a magánéletétől, és mint tudóst kellett volna megítélni. Kár, hogy ennek felismeréséhez Einsteinnek kellett lenni.

„Ne rólam írjatok, hanem arról, amit elértem!” Bármennyire is egyetérthetünk ezzel a gondolattal, ez esetben mégis rendhagyónak kell lenni, hiszen Marie Curie az erős és független nő példája: nem egy „szerelmes, hülye liba”, vagy egy „gonosz, zsidó, alkimista nő”, hanem valaki, akinek tragikus élete a bizonyíték arra, hogy egy intelligens embernek igenis van lelki élete.
Mohai Aletta Fotó: Révész Róbert
|