bach szvit no1 prelude

05:01

{bach:  szvit no. 1, prelude}
van a tudattalan

és van a tudatlan

szomorú, ha az ember úgy nő fel, hogy minden tudás, ismeret, zene, öröm kívül esik kis gyerekéletén.
ha semminek nincs semmi értelem, a tettet, a vágyat, a szándékot minden percben megkérdőjelezi az apa és az anya, akik már az előtt meghaltak, hogy megszülettek volna.
tudattalanok.

{gotan project - época: un tango diferente}
a gyerek pedig tudatlan.
de annyit sejt, hogy az ő minden értelemben szegényes világán kívül van egy másik élet is. egy másik világ, ahol szabad nevetni, ahol a nadrágszíjat rendeltetés szerűen használják, ahol létezik a mozgás öröme, a művészetek és azok szeretet, ahol létezik a zene, vannak hangszerek, sőt, kézzel foghatók. ahol létezik a szerelem, a bizalom, az örökké fogalma.


{beethoven: moonlight sonata}
igen, tudja.
és amikor éjszakánként magányosan, megverten, boldogtalanul fekszik a takaró alatt, nincs más vele, csak a remény, a remény

arra, hogy ez az üresség, ez a szeretettelenség egyszer véget ér, és akkor teletömheti az éhes fülét zenével, az éhes szemét képekkel, az éhes száját a világ ízeivel, az éhes orrát illatokkal, amiket előtte sosem ismert.

{mozart: reqiem}
és eljön az a nap is.
és sok más, erős szabadságfokú nap követi egymást.
és az egykori kisgyerek órákon át bolyong képek között, hallgatja a sosem hallott zenét.
tanul.
igyekszik úgy tenni, mintha sosem lett volna tudatlan, de a túlélés nagy mestereként képes arra, hogy elleplezze tudatlanságát.

pókerarccal utánozza a késsel-villával evőket, lesi el, hogy kell fogni a boros és pezsgőspoharat, tanulja meg más anyáktól az óvó szeretetet, amit egy kisgyerek felé tanúsítani kell, a toleranciát a másmilyenséggel szemben, a türelmet, a kulturált vitát.
amit lehet, bepótol.
amit nem lehet, titkol.

{beethoven moonlight sonata remix hip hop version 2010}
és eljön az ő ideje.
és eljönnek az ő idői.
hátat fordít mindannak, ami volt, és időt ad magának arra, hogy feledhessen.
a feledés kegyelmi állapot.
a feledés az istenek ajándéka a bántalmazott, magá nyos gyermekeknek.

{bach:  szvit no. 1, prelude}
és egy este zenét keres egy darabhoz. és meghallja azt a szívfacsaró hangot, amitől elered a könnye.
akkor érti meg igazán, hogy  a zene -  a  zene mindenre képes. kifacsar és földre visz, felemel és megáld. a zene olyan, mint a szerelem.

és eljön egy másik este. góbi rita társulata táncol a színpadon.
és az egykori gyermek, aki azóta már felnőtt, ott ül a nézők között. és örömmel ismeri fel beethoven szvitjét, azt, amit egyszer már megtalált magának. sírni tudna, de tudja, hogy nem fog.
az újjászületés érzése árasztja el a szívét.
megtelíti ereit, ott lüktet a szíve helyén.
sír, de csak befelé.
és vele sír az a megalázott, magányos kisgyermek.
de ezt rajta kívül senki sem tudja.