szophoklész reggelire

01:44

Mobil Front Műhely - Szegedi Nemzeti Színház: Szophoklész: Antigoné - tantermi tragédia
11. Csütörtök 08:00     Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium
45'
fordította: Mészöly Dezső, Trencsényi-Waldapfel Imre
szereplők:
Antigoné – Danis Lídia
Kreón – Pataki Ferenc
Iszméné, Őr, Haimón, Teiresziász, Hírnök – Barnák László
Karvezető – Gömöri Krisztián
rendezte: Barnák László



reggel nyolckor általában nem megy az ember önszántából színházba.
és mégis.
színház az osztályban.
egy olyan osztályban, ahol zöld a tábla, hideg a faszék ülőkéje, ahol rajzok vannak a falakon - bárhol lehetnénk magyarországon.
kísérlet részesei vagyunk: hogyan lehet egy kötelező olvasmányt érthetővé, szerethetővé tenni 45 percben egy osztályteremben, díszletként magát az osztályt használva fel egy görög drámához?



szophoklész olvasva sem könnyű.
a mellettem ülő magyar tanár - a thealter visszatérő látogatója - mondja ki az igazságot: korán reggel antigonét hallgatni-nézni nem könnyű.
nem csupán azért, mert az ember még lehet, nem itta meg az első kávéját, a korai reggeli nem érte el a turbózó hatást, hanem mert az antigoné olvasva is nehéz darab.
nehéz volt már akkor is, amikor nekem volt kötelező olvasmány -  a mai 11., 12. osztályosoknak talán még nehezebben emészthető.
a szegedi nemzeti színház és a mobil front műhely színészeinek törekvése tiszteletet érdemel. kötelezők röviden, 45 percben összefoglalva, valahogy úgy, hogy a diákok ne unják, ne aludjanak el.
a waldorfosok nem tették.
a színészek igyekeztek minden percben fenntartani a figyelmet, még akkor is, ha egy kicsi, zsúfolt osztályteremben, ahol a padokon is ülnek, kevés a bejátszható hely.



az akólmelegből, teát kortyolgatva nehéz átzökkenni egy régen letűnt, de hálistennek el nem feledett korszak nyelvezetébe, ahol istenek, zsarnokok, királydrámák szövik át a régi idők történelmét.

de nem is kell igazán átzökkenni, antigoné ajkait rúzsozza, szép szájfényt tesz fel, miközben monológot mond húgának arról, hogy ő árulóvá nem lesz, halott fivére holttestét a szertartásnak megfelelően elhantolja.



antigoné az ellenállás eszközeként használja a zöld táblát, egyfajta játék, sőt, játszma helyszíne a zöld deszka. antigoné újra és újra felírja rá halott fivére nevét, az elfeledettekét, a megvetettekét, kreon pedig újfent letörli.
így kerülnek ki és vissza a történelemből a kiátkozottak és szeretettek.
a lázadás eszköze a tábla, a haragé, a történelem átírásának tökéletes megtestesítője ez a felület.

forradalmárokra, a zsarnokokkal szembeszegülőkre mindig szükség van, ők a történelem számkivetettjei, s még ha kreon tudja is, hogy kiben keményebb az indulat, keményebben bukik, csak egy dolog hajtja: a megtorlás, a bosszú.
példát kell statuálni.



a szöveg olykor gyors, éppen ezért nem mindig értelmezhető, szophoklészt olvasni is nehéz, hát még ha csak hallja az ember, és úgy kell átélni és megérteni a hallott szöveget.

antigoné a tanári asztalon állva-guggolva mondja el illyés gyula egy mondat a zsarnokságról versének részletét - és amint felénk emelkedik, nem csak a teste kerül fölénk a térben, hanem a hangja és a szelleme is, elhisszük, képesek vagyunk elhinni, hogy a zsarnokok, mégha a történelem idejének mértéke szerint is, de csak ideig-óráig élnek, s hogy bukásuk után mindig valami új, bátrabb, jobb kezdődik.




este, a zsina kertjében tudtuk meg a darabot rendező barnák lászlótól, hogy a teremben látott kötél (a külső szemlélő szerint akasztófára szánt) nem a darab díszlete volt - de milyen véletlen, hogy pont odaillett volna.