csárdáskirálynő és zombik a nézőtéren

01:14

fotók: révész róbert


Picaro Társulat (Budapest): Az utolsó Csárdáskirálynő
13. Szombat 20:00     Régi Zsinagóga

szereplők:
Halmay Kálmán: Robin László
Thúry Tekla: M. Simon Andrea
Oravszky Ernő: Pintér Gábor
Egon: Urmai Gábor
Kamilla/Emília: Álmosd Phaedra
Joseph König: Deák Tamás

hegedűn közreműködik: Veér Bertalan
jelmez/látvány: Fecsó Andrea
fény/hang: Julka
zeneszerző: Pejtsik Péter
rendező: Deák Tamás



Az alkotók nemhogy forognak a sírjukban, de el is hagyják a sírjukat.
Először nem a színház hal meg. Először a halottak jönnek.

három csík kokó, három orális kielégítés thúry (th-val és ypszilonnal) tekla részéről a rendező irányába sem volt elég, hogy eljátszhassa a csárdáskirálynő főszerepét.

miközben a társulat 50 százalékban túlértékelt, 50 százalékban pedig sértett tagjai próbálnak egy előadást összerakni (főpróbát is közönség nélkül tartanak), és a rendező, hogy finoman fogalmazzunk, nem az esze és szakmai meglátásai alapján adja a főszerepet teklának, furcsa dolgok történnek a színházban.

megjelenik joseph kőnig, illetve csak a szelleme, vagyis inkább élő halottként, vagy még inkább halott halottként tér vissza, hogy elmondja kamónak (a rendező), hogy a csárdáskirálynő lesz a Royal  Teatrum utolsó előadása. kamó nem hiszi, de aztán kiderül, hogy egon, igen-egon, az intendáns eladta az épületet, meg a telket, irodaházat építenek a helyén.

de egy utolsó, egy leges legutolsó előadásra van még lehetőség.

joseph kőnig, korábbban a teátrum igazgatója, és nem utolsó sorban a színház imádott, fiatalon elhunyt szubrettjének férje, úgy dönt, hogy beavatkozik és a sors kifürkészhetetlen útjait még inkább összekuszálja.

thúry teklát, aki különböző külső tényezők miatt csak nehezen tudja a befejezett orgazmussal megajándékozni a rendező urat, kinyomja a darabból, még hozzá úgy, hogy miután teklát annak öltözőjében szembesíti tehetségtelenségével, keze érintésével kómába esteti (bár ilyen kifejezés nincs, de most már lesz), majd tekla meg is hal.

majd rábírja a rendezőt, hogy ha már a főszerepre kijelölt színésznő gyakorlatilag meghalása okán nem tud megjelenni az előadáson, felesége, a csodálatos hangú emília kapja a főszerepet. két kikötése van: rivaldafényt kér a színészekre, hogy ne lássák a közönséget, és tiltottá tesz minden színpadi érintést és csókot.

szegény kamó mit tehetne mást, beleegyezik.





annak ellenére, hogy nem tudja: emíilia halott - sokkal régebb óta, mint thrúy művésznő.
a cselszövés másik szála a színházat 55 év óta minden este bezáró kamillán keresztül vezet, joseph kőnig kamilla beleegyezérére az idős nőt is meghalatja, majd fontos feladatot bíz rá.
az előadás csodálatos, frenetikus a siker.

közben sajnos ernő is elhalálozik, mert az egyik produkciót követően elcsattan a csók egon és emília között, ami végül is várható volt, de nem túl szerencsés.

amikor már szinte mindenki halott, egon szinte az őrület határára érve ismeri fel, hogy a színház minden egyes székén halottak ülnek, zombik.

ez után közösen felgyújtják a színházat, az égő falak között ernő felimseri, hogy ő is meghalt. és kamó is halott.

állnak, nézik az égő színházat, amit annyira szerettek. a hogyan továbbra joseph kőnig adja meg a választ: tovább, egy másik előadásra.

végül aztán észak-keletben egyeznek meg, mert ernő édesanyja kassán van eltemetve, és ernő szeretné, ha az anyukája látná őt színészként, mert még azelőtt meghalt, hogy színész lett volna.





a történet zseniális, a szereplők szeretnivalóak és nagyon jók, a darab szórakoztató, veér bertalan csodálatosan játszik hegedűn.

a darab utolsó jelenetei alatt többen félve nézünk körül a nézőtéren, és amikor látjuk, hogy a látvány alapján minden rendben, a vastaps után elindulunk kifelé, és közben győzködjük magunkat, hogy még élünk.