Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Webnapló

 

Webnapló

További bejegyzések:

az u21 plusnak vége - blogzár csoportkép, félgudbáj a kaposvári sziszi a kulturális nem támogatás kapcsán závada dupla bréking nyúz mady-baby, kicsi lány - buszon sírni ajánló: mady-baby füst és könny a szembe - kaposvári cseh tamás esti mese helyett: csuja imre háy jános: nehéz tb - de nem az, amire gondoltok hi! jól van, drámaisok! háy jános meg én - ha már egyáltalán lehet ilyet gondolni mit nézünk ma? drámaisok szentesről medvecirkusz, világszám töredékek - józsef attila, én is szeretlek téged balogféle megnyitó fesztiválfíling van eladó blogger szubjektív ön kéntes? thealter u21 plus - blognyitó song

Videók

 

 

háy jános: nehéz

2011.09.23.

01:04


fotók: barta tamás

a mama sok mindent nem tudott. szerette a gyereket, a maga módján, főleg úgy, ahogyan csak a fiúkat képes egy anya, azzal a másfajta szerelemmel.

a gyerek már felnőtt, ül a hokedlin, dohányzik (egyre többet), iszik (még többet), és csak mondja, mondja, mondja a sérelmeit, zakatol, mint egy singer-varrógép, sosincs vége a 
panaszáradatnak.



és a mama csak hallgat. az egész két és fél órás előadás alatt hallgat. hallgat, a sokat látott idős emberek konokságával. és rendíthetetlenül pucolja a zöldséget, a  répát, a krumplit.  
nem is néz a fiára, de minden idegszálával hallgatja, figyeli őt.

" a papa csak otthon látszott magasnak, a budai kerületekben élő gyerekek szüleihez képest alacsony volt." de nem fizikailag, lélekben. mert őt nem magasította meg sem az  önbizalom, sem a jólét, sem a városi gondolkodás, sem a tanult emberek magabiztossága.

és amikor a gyereket meghívja az osztálytársa, hogy szegény kis vidéki, ne legyen ott egyedül a kollégiumban, akkor a szegény kis vidéki, még inkább falusi elámul: "rossz volt látni, hogy neki vannak dolgai, ágya, asztala, szekrénye, körülötte meg egy szoba."

csak mondja, mondja, mondja az egész elfuserált életét, a sérelmeit, a fájdalmait, a vádjait, amit soha nem mondott, amikor hazament a kollégiumból, mert akkor nem tudta, nem akarta mondani, de most, hogy már öreg, és elbukott, mert kirúgták és elvált és mert alkoholista, most mindent elmond. a mama meg csak hallgatja, rendületlenül. néha sóhajt, néha forgatja a szemét. többet mond így, mintha megszólalna.



" mit tudott a mama? a mama nem tudott semmit"

a  mama csak azt tudta, hogy a gyerek jó helyen van a városban, hogy tanul, hogy lesz belőle valaki. mert a mama csak ezt akarta tudni. mert azt akarta hinni, hogy a gyereknek ott jó.

vannak anyák, akik azt hiszik, jól csinálják. és nem veszik észre, hogy rosszul csinálják.
vannak anyák ,akik nem tudják, hogy jól vagy rosszul csinálják, mert nem gondolkodnak rajta. csak lebegnek az életben, otthon, a piacon, a boltban, a szülői értekezleten, serény kis robotként közlekednek az életben, háztartásra, munkába, óvódábavivésre, farsangi jelmez varrásra programozva, és eltelik az életük. valahogy.

vannak anyák, akik még ha akarnák, sem csinálnák jól, mert fogalmuk sincs, hogyan kell jól csinálni. telnek az évek, a gyerekek meg felnőnek, mint a gaz. ezeknek a gyerekeknek az  élet gyanánt elég a fény meg a levegő. Egy idő után megszokják a közönyt, a szeretettelenséget, és csak várnak. kivárnak. kivárják türelmesen, hogy eljöjjön az ő idejük. addig nem nagyon kerülnek szem elé, ha nem muszáj, nem adnak okot még egy verésre, nem adnak okot arra, hogy előkerüljön a nadrágszíj, túlélik az egyik napot, meg a másikat, és túl  valahogy az utána következőt is.
várnak addig, hogy elteljen az élet, egészen addig, amikor aztán megszabadulnak.

néztük a darabot, a mamát, aki csak pucolt, néha kávét, teát rakott a fia elé, és a saját anyánk jutott eszünkbe. gondoskodó anyák, ideges anyák, kezüket tördelő anyák, ölelő anyák,  jó illatú anyák, meleg ölelésű anyák, alkoholista anyák, áttetsző anyák, megfélemlített anyák, gyáva anyák, odaadó anyák, alázatos anyák.

aztán a mama sír, mert a gyerek – aki már nem is gyerek, csak egy tönkrement, magát szétivott felnőtt - eladta a papa traktorát. aki iszik, előbb utóbb mindent elhord otthonról.

először csak magát, a maga pénzét, aztán a más pénzét, aztán bármit, ami mozdítható.

a gyerek elment a városba, aztán egyetemre, aztán lett neki felesége. aztán úgy alakult, hogy vissza kellett költöznie az anyjához. "vissza oda, ahonnan jöttem. és rettegtem, hogy erre a visszaútra épp a feleségem váltja meg a jegyet."

a mama egy szót sem szólt. pucolt csak. ő meg, a gyerek, mostanra felnőtt, idős férfi, a szemünk előtt ment tönkre. hihetetlen átváltozás két óra alatt.

"nem tudtam, mikor kel ennem, innom, felkelnem, mert a mama tette mindezt helyettem. de nem kell, hogy a mama vigyázzon rám mert én egyedül akarok vigyázni magamra."

a mama bal kézzel keveri a levest, bal kézzel sóz, bal kézzel kóstol hallgat. nem mondd semmit. már nagyon várnám a hangját. kísértést érzek (köszi, hmg), hogy az egyik csendben megkérdezzem tőle, úgy sem ülök messze a színpadtól: tessék mondani, mama, finom lett a leves? kérhetek egy tányérral? a jó húsleves a gyengém.

de nem teszem. mert hiszen ez egy előadás.

a mama ült aztán ott , mint egy kőszobor. néha engedte, hogy az arc án lássuk, mit érez, mit gondol, de a legtöbbször nem engedte meg, hogy ezt lássuk.

és aztán ott a kocsmaasztal, kiváló alkalom az alkoholista barát társasága a múlt szépítésére. aki a fél életét elitta, az csak arra emlékszik ,amit ő akar, és úgy , ahogy ő akarja. az  ivócimbora utál társasozni, pár évig hagyni, hogy a gyerek nyerjen, aztán már tényleg. sőt .unta nézni, ahogy felnőnek. de aztán megtudjuk a napi okost, ami nem is annyira vicces: "ha pénzed van, lehetsz a leghülyébb."


 
és amikor vége, amikor a gyerek meghal, mert nem vigyáz magára a hídon, pedig a mama százszor megmondta, a mama megkönnyebbül. mert már nem visz el semmit a házból,  nem veszi el tőle a nyugdíját, nem tesz semmit, amivel a mamának fájdalmat okozna. eddig nehéz volt, most már könnyű. a bicikli is, ami a folyóba utána zuhant és ráesett. az is könnyű.

de háy jános darabja nehéz, mint a kő, hazáig sétálunk, de valahogy nem tudjuk legördíteni a szívünkről.



(Bárka Színház: Háy János: Nehéz)


a lap tetejére
 

2021 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció