a kulturális nem támogatás kapcsán2011.09.24.
23:13
ez a nap már csak ilyen. csak ismételni tudom magam: nem szeretek kopipésztezni, de az élet megint másképp hozta. amikor egy évvel ezelőtt elkezdődött ez az őrület, amelynek célja nyilván valóan az ellehetetlenítés volt, a thealter fesztivál ideje alatt izgatottan vártuk a híreket, milyen döntés születik.
akkor írtam ezt a szösszenetet. sajnos most ugyan úgy aktuális, ha még jobban. tiltakozásul, és a hasonló sorsra jutott társulatokkal, egyesületekkel, színházi képződményekkel szembeni szolidaritásomat kifejezendő ezt most újra közreadom.
holnaptól már úgy lesz2010.07.24. 01:22 jelenetek a 21. századból feljegyzés kelt budapesten
tisztelt miniszter úr,
az utóbbi hetekben minden eddiginél nagyobb számban jelentkeznek munkanélküli kirendeltséginken magukat állástalannak valló színészek, hangtechnikusok, fénymesterek, koreográfusok, rendezők és táncosok. nem tudjuk elhelyezni őket.
kérem állásfoglalását jelen, kiemelten sürgető ügyben.
aláírás
faximile
tisztelt igazgatónő,
néhány perccel ezelőtt küldött faximiléét megkaptam, összehívok egy megbeszélést, kérem, legyen türelemmel, hamarosan értesíteni fogom a további teendőkről. kérem, kezelje az ügyet a lehető legbizalmasabban.
aláírás
faximile szigorúan titkos
tisztelt igazgatónő,
megbeszélésünk értelmében néhány embernek adjanak a foglalkozásukhoz közelálló munkát, hogy legalább a látszatot fenntartsuk. a többieket küldjék haza, de előtte jegyezzék fel adataikat. az aktákat futárral továbbítsák nekem minden nap zárás után. aláírás
munkaügyi központ jó napot, miben segíthetek? munkát szeretnék. foglalkozása? fénymester. hatos kategória? igen. fénymesterekre sajnos nincs szükség pillanatnyilag. visszajöjjek néhány hét múlva? sajnos akkor sem fogunk tudni alkalmazni fénymestereket. értem. csak a fénymesterséghez ért? nem, de csak ezt szeretném csinálni. nos, talán tudnék ajánlani magának valamit. van egy keltetőüzemünk nem messze a várostól. 2000 csirke. megfelelő időközönként fel- illetve le kell kapcsolni az infralámpákat, időnként másik helyre kell irányítani. az talán menni fog. ezt töltse ki és itt írja alá.
munkaügyi központ jó napot, miben segíthetek? munkát keresek. mi a végzettsége? táncos vagyok. táncos? igen. (suttog) hát nem túl szerencsés. nem. máshoz nem ért? amúgy ács vagyok. nézzük... néhány napja volt egy ilyen ajánlatunk. ó, meg is van. látja, ez a cég éppen ácsot keres. kérem, ezt az adatlapot töltse ki. (suttogva hozzáteszi: ha jót akar magának, ne írja be hogy táncos volt) áttolja a papírokat, a másik bólint és körmölni kezd.
munkaügyi központ jó napot, miben segíthetek? szeretnék egy állást. valamiből meg kell élnem. foglalkozása? színész. színész? igen. másik foglalkozása? színészként szeretnék elhelyezkedni. nos, ilyen állást jelenleg nem tudok magának. illetve.... ha maga megbízható, érti, tudnék valamit. mert úgy hasonlít valakire. lehetne dublőr. nos, ez nagyon bizalmi állás, ha érti, mire gondolok. az egyik vezetőnknek keresünk dublőrt, aki az unalmas komolyzenei koncertekre beül helyette - már amíg vannak. érdekli?
cseng a telefon a munkaügyi központ igazgatójának titkárságán. a titkárnő felveszi. halló. halló, kérem, klárika, kapcsolja az igazgató urat. éppen tárgyal. kérem, kapcsolja azonnal, életbevágó igazgató úr, elnézést, hogy zavarom, de az osztályvezető asszony keresi. azt mondja, nagyon sürgős. kapcsolja, klárika. jó napot, igazgató úr, elnézést, hogy zavarom bokros teendőiben, épp ebédidőben, de itt van két álláskereső akiket pillanatnyilag nem tudunk elhelyezni, de ők ragaszkodnak ahhoz, hogy munkát kapjanak és nem hajlandóak távozni. valami ismerős vagy rokon? nem hogy hívják őket? az egyik merlinnek mondja magát, a másik harlekinnek varázsló? bohóc? te jó ég! mónika, maga tudja a legjobban, hogy sem varázslókra, sem harlekinekre soha többé nincs szükség. vezettesse ki őket a biztonsági szolgálattal. igazgató úr, higgye el, már megtettem. kétszer is, de valahogy mindig visszajönnek. egyszerre csak itt ülnek az ügyintéző előtt a széken. magam sem értem... biztosan a varázsló. várjunk, várjunk, mit is, mit is... tartsa ott őket, kérem. ígérjen nekik valami jó állást, töltessen ki minden űrlapot, ha kell kétszer. szólok a belbiztonságiaknak. és azok mit fognak csinálni? ez államtitok, de magának most az egyszer elárulom. eltüntetik őket. örökre.
leteszi. hívja a titkárnőjét.
kérem, hívja fel a múlttörténeti osztályt, adja át a miniszter úr utasítását: holnap az összes könyvtárból vonják be a napilapokat és könyveket, mindet, amiben harlekinek és merlinek szerepelnek. tüntessék el őket a szövegből, ha nem lehet, a kiadványokat zúzzák be, szükség esetén nyomják újra őket. faxon megerősítem, és megerősíti ezt az utasítást a miniszter úr is. köszönöm.
leteszi. maga elé néz. harlekinek? merlinek? holnaptól már úgy lesz, mintha soha nem is léteztek volna.
nyemcsok éva eső nyemcsok.eva@gmail.com
|