Lehetne legenda, de nem az, hanem a kortársunk, pedig számunkra történelem „az ötvenes évek szűrt levegője" éppen úgy, mint a „sapkában járó nyolcvanas éveké". De szavai a mi szavaink, rubinpiros és fehér babák; Ács Mari, Vetró Irén és Bíró Imre az ismerősünk, a ravaszdi Shakespeare Williamről és Arthur Rimbaud-ról nem is beszélve. Antoine és Desirée, hát persze, János és Tamás, pláne. Pálinkát mérnek-e már, mi történt, lányok… Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen. Előre, sohase hátra.
A Kaposvári Egyetem ötödéves végzős színművész hallgatói vagyunk. Osztályfőnökünk Mohácsi János, tanszékünk vezetője Dr. Csáki Judit. Koncertünk a nemrég elhunyt Cseh Tamás dalaira épülő produkció, amit az osztály 12 tagja ad elő, saját megközelítésben, saját hangszereléssel, többféle stílust váltogatva, szédületes elánnal, elsöprő energiával színpadivá varázsolva. A koncert érdekessége, hogy a résztvevők fejenként két dalt adnak elő, s közben minden hangszer gazdát cserél legalább egyszer a koncert folyamán, így állandóan változik az aktuális számot előadó zenekar összetétele, ezzel is egy különös kellemes friss ízt, lendületet adva az ötvenes évek „szűrt levegőjét” megfogalmazó, de örök érvényű Bereményi Géza - Cseh Tamás – Másik János által írt és zenébe foglalt soroknak. A koncert Rozs Tamás zeneszerző (Szélkiáltók, Arco trio,) által koordinált, zenés mesterség vizsgának indult, mégis és immár két éve járjuk az országot, s most már a világot, hiszen 2011 nyarán az Egyesült Államokba (New York, Washington) is eljutottunk, Cseh Tamás kortársainak s egykori szerzőtársainak biztatását, támogatását élvezve.
A műsorban elhangzó dalok:
Désiré apja Dodó néni Váróterem Dal a ravaszdi W. Shakespeareről Horvátország A jobbik részem Csönded vagyok Születtem Magyarországon I love you so Bárány az üres lakásban Amikor Désiré a munkásszálláson lakott
(Szünet)
Budapest Ideálom Esetleg Edit Eszembe jutottál Jelen idő tangó Lee van Cliff Keresztben jégeső A legjobb viccek Ten years after
zenekar, előadók: Béli Ádám, Boros Anna, Decsi Edit, Formán Bálint, Kárpáti Pál, Keresztény Tamás, Kiskamini-Szalay Lilla, Lábodi Ádám, Lovas Rozi, Porogi Ádám, Váncsa Gábor, Vitányi Juhász István és Horváth Szabolcs (III. évf.) korrepetitor: Ujláb Gábor zenei vezető-mesterségtanár, rendező: Rozs Tamás