szabó réka: ez mind én leszek egykor

11:46

Tünet Együttes (Budapest): Apropó – két darab egy este - Ez mind én leszek egykor


révész róbert fotói


once upon a time, volt egyszer egy szabó réka. szólót táncolt huszonvalahány évesen.
most 44.



"egy toronyba vagyok bezárva, ahol nincsenek lépcsők. szeretnék kijutni innen. semmit sem tudok a világról"

44 évesen újratáncolni arra a zenére, ami a pálya kezdetén szólt - szokatlan időutazás.
megszólítja a közönséget.

"hol tartod az erődet? a szemedben? én a humoromat a hajamban tartom."
"én is vagyk a barátod. én is szeretlek."

táncolást játszunk, ő kezd. a hasát táncoltatja, nem hastánc ez, nézzétek csak a fotót, megmutatom:



az egész előadást átszövi a finom humor, a szívet melengető szeretet és a gyötrődés: anyának lenni, karriert építeni. vissza-visszatérő mondatok, amikor elköszön a gyermekétől. sajnos el kell mennem dolgozni, mondja bocsánatkérően mosolyog hozzá. na, menj az ágyba. megpuszilja az ujja hegyét, integet annak a képzelt gyereknek, aztán megy.

és a kisgyerek: dolgoz, dolgoz, dolgoz, dolgoz. mit lehet tenni egy anyával, aki sosincs otthon?






"nem fogok meghalni. te sem halsz meg.
ha valaki meghal, nyitva kell hagyni a száját, csak arra kell figyelni. és bele lehet önteni az élet vizét"

szabó réka táncos, anya a színpadon, mesebeli, aranyhajú királylány, aki mindig is szeretett volna lenni a farsangon.

ahogy táncol, azok a finom fehér gyöngyök (sztirolból talán?) szaladtak szanaszét, ahogy mozdult. a teste finom szelet kavart, és a gyöngyök finoman megmozdultak, új meg új alakzatokat rajzoltak neki a színpadra. szétfutottak, mint a víz, amikor a z ujjad hegyével belenyúlsz a tóba.

és újra visszatér a gyerek téma: tenné le a gyereket aludni, mennie kell, előadása van. beszél neki arról, hogy a farsangon mindig kriálylány szeretett volna lenni vagy csipkerózsika - a fantáziájából ennél többre nem futotta. mesél neki a racionális számokról. "ne de mostmár aludjál, nyitott szemmel még soha senkinek nem sikerült elaludni"



aztán körbesétál a színpadon, és lefésüli a fejéről arany tincseit. szabó réka így öregszik meg a szemünk előtt, miközben nőkről mondd hosszú litániát, nőkről, akiknek a 44 százaléka csak beszélni akar, meg fitneszteremben tornázza kívánatosra magát, meg inteligens férfire vágyik, meg problémamentesnek hiszi magát - nőkre, akik valami más után sóvárognak, többnyire egy olyan társra, akit soha nem kapnak meg.

és a gyerek még mindig nem alszik. szabó rékában az anya ordít, toporzékol - melyikünk ne tett volna még soha ilyet, amikor végleg elveszítette a türelmét, és végleg elveszítette önmagát a mindennapok hétköznapi, utálatos rutinjában, amikor ugyan azokat a mondatokat tíz vagy akár húsz éven át minden nap el kell mondani?




végül, a darab végén szabó réka a szemünk előtt mezteleníti le magát.
kívül is, belül is.

minden anyának a legszörnyűbb azzal az állandó tudattal élni, hogy nem volt, nem elég jó anya. minden anyának bűntudata van szinte mindig. minden anya próbál jó lenni - de a saját, jóság emelte mércéjét csak kevés anya üti meg. szívszaggató, hogy egy húszéves - nem is akármilyen - karrier egyik olvasata az: milyen anya voltam? nem jó anya voltam. hiába a díjak, az előadások, a siker, a nagyszerű társulat, ha az, akinek a leginkább szüksége lenne ránk, nem kap eleget belőlünk.

szabó réka a szemünk előtt mezteleníti le magát. de a meztelenségen túl egy táncos lenyűgöző tudású testét látjuk, egy hajlékony, erős, okos női testet táncolni.

szabó réka úgy mutatta meg 44 éves önmagát, hogy még a legprűdebb nézőnek sem kellett lesütnie a szemét.

s miközben táncol a sötétben, épp hogy kivehetően, a szívét-lelkét lecsupaszítva, kopaszon, hajlékonyan, erősen, a zsinában megáll a csend.

"nem látlak. alszol már? nem mersz?
csak csukd be a szemed. becsukod a szemed és nem mozdulsz."
és szabó réka lefekszik a földre. becsukja a szemét és nem mozdul.
de a szája - a szája picit nyitva van.

nyemcsok éva eső