állampolgári ismeretek

18:02

Manna Produkció (Budapest)-Zsámbéki Színházi Bázis: Mark Ravenhill: Állampolgári ismeretek


révész robi remek fotói.


adott egy osztály, amit nézőként is borzalmas látni, nem hogy tanárként nap mint nap bemenni. adott egy fáradt, alulfizetett, bürokráciára és napi 16 óra munkára kényszerített tanár, akiben még van némi emberség, mert nem ölte ki belőle a rendszer, és még hisz abban, hogy a diákjai között vannak jók és megmenthetők.

az érettségire készülő osztályközösség a társadalom minatűr leképezése: a stréber az első sorban ül, tudálékosan cuki, állandóan szorgalmi esszékkel bombázza a tanár urat. padtársa a később az érettségin megbukó csekélyebb értelmű lány, aki azért a sikeres pótérettségi után megkapja majd a beígért autót aputól. ott van a písz-love! srác, aki minden reggel füvet szív, és próbálja kikerülni az osztály két agresszorát, a kigyúrt tahót és a nagy magyarországos pólót viselő szélsőjobbost. és ott van még a punk lány, aki rendszeresen vagdossa magát és pszichiáterhez jár, a húga, aki mindenkivel összefekszik, meg történetünk igazi főhőse, a fiú, aki nem meri bevallani magának, hogy meleg.

az osztályban van minden, ami rémálmainkban se forduljon elő: köpködés, dobálózás, terror, pofavágás, tanárnak való beszólás, megfélemlítés, a lúzerek megalázása, lányverés egészen vérző orrig, és persze ahogyan kamasz korban az természetes, minden a szex, a párkapcsolatok és az identitáskeresés körül forog.

nem nehéz a 2004-ben a londoni nemzeti színház felkérésére írt darabot átrakni a mai magyar valóságba: a fiatalok nyilvánvalóan a világ midnen pontján tiszteletlenek, unják martin luther kinget, nem érdekli őket a vanegyálmom, örülhetünk, ha tízből négy szövegértése jó, és a ha tízből öt tud olvasni. ennél már csak az a lehangolóbb, hogy az iskolai agresszió, az erőszak féken nem tartható: mindig vannak olyanok, akiket kipécéz az osztály és pokollát tezsi az életét.

tamás, az érettségi előtt álló kamasz a melegek nehéz útját járja be: először magának sem ismeri be, hogy mleeg, próbálkozik az egyik lányosztálytársánál (aki teherbe is esik), aztán társkeresőkön próbál partnert találni. végig a kirekesztettség, a bizonytalanság, a mentor, támogató felnőtt iránti vágy, a válaszkeresés kíséri. bizonytalanságát és félelmét - az első, férfival való szexuális kapcsolata előtt feltezsi a kérdést: nem fog fájni? -, a szégyent és a megalázottságot végig a gyomrunkban érezzük.

megértjük, hogy az osztály bikáinak azt hazudja: meg volt neki anna, még akkor is, ha ezzel a magát vagdosó lányt alázza meg nyilvánosan. vele együtt félünk, és féltjük őt.

együtt érzünk vele, amikor küszködni látjuk, hogy ő is csak egy legyen a sokból, amikor azért üti meg a barátját, hogy maga megússza a verést és hogy ne lógjon ki a sorból. mentegetjük magunkban: hisz csak olyan akar lenni, mint a többiek. félünk, ha fél, szomorkodunk, ha szomorú.











ritka jó darab. és nem azért, mert egy olyan közegben játszódik, ahol otthonosan mozgunk, egy osztályteremben, és nem azért, mert a jószívű tanár az egykori sajátjainkra emlékeztet, akik féltő szeretettel próbáltak segíteni nekünk, nem azért, mert bennünket is bántottak, vagyvégignéztük, hogy a többiek valakit kipécéznek maguknak és nap mint nap megalázzák, bántalmazzák.

nem azért.

 hanem azért, mert elhiszem. az első néhány másodpercben magába szippant, nem nézem az órámat, alig emelem fel a tollat, ott vagyok én is velük az osztályteremben. az osztálytársuk vagyok.








 az érettségi lemegy, találkoznak az utcán. tamás épp szeretőjével vitatkozik, aki nem beszél a viszonyukról a b arátjának: nem válllalja fel tamást. jön anna, szép, asszonyos, a babakocsiban tamás gyermeke, anna oldalán az egyikori osztálytárs, píszendláv atesz. feszültség és rengeteg ki nem mondott szó. nyomasztó találkozásban nyomasztó magány.





a tanár úr még felolvassa nekünk a miniszterelnök a homofóbiaellenes világnap alkalmából adott interjúját - az index.hu kérdésére válaszolt. a teljes anyag itt nézhető meg,
 és mindenképpen ajánlanám 0:39-től 0:45az újságíró kérdése és a miniszterelnök válasza között eltelt hosszú (nem írok más jelzőt) másodperceket, emmellett pedig   önhatalmúlag kiragadok belőle egy mondatot: "a tolerancia türelmet jelnet, a tolerancia együttélési képességet jelent, a magyar alkotmány ezen az alapon áll, világosan különbséget tesz a férfiak és nők között létrejött házassági kapcsolat és az ettől különböző együttélési formák között, ezt meg fogjuk tartani, én hálás vagyok egyébként a hom magya közösségének, hogy nem azt a provokatív magatartást folytatja, amellyel számos európai országnak meg kell küzdenie, és ami pont az ellenkező hatást váltaj ki, mint amit egyébként ki szeretnének váltani. ... így tudunk együtt élni. ha bármelyik irányba elmozdítjuk ezt a rendszert, akár mi erőteljes szabályokkal lépünk föl, akár a homoszexuálisok közösségek kihívóbb magatartást tanúsít, akkor a mostani békés, nyugodt egyensúlyi állapot meg fog bomlnai. ez senkinek nem érdeke. mindenkinek az az érdeke, hogy együtt tudjunk élni. szerintem így, ahogy most vaguynk, együtt tudunk élni."

hát, bocs,több lett, mint egy mondat.

de vissza a darabhoz.

a végkifejlet papírforma szerinti: tamás öngyilkos lesz. és miután főbe lövi magát, a háttérben, a kinyíló hátsófüggönyök mögött felharsan a nemzeti összetartozás barackfa (???) dala, spirituáléként, gyönyörűen. ám a tökéletes, magával ragadó, szárnyaló előadás sem tud meggyőzni engem, engem, aki a we are the world óta nem éreztem összetartozónak magam. szori, a hiba biztosan bennem van. de nem akarok olyan klubba

tartozni, ahol

"Kezeink összeérnek
Talpaink egymásra lépnek
Szemünkben a boldogság fénye ég"

ennél azért önállóbb vagyok és nagoyn sok dologról van határozott vélméenyem.

(a dalszövegről - szövegről? ugyanmár - remek kritika a nyest.hu-n

olvasható,  a csodálatos zenei műremek pedig itt hallgatható meg.
 


ha idén lennének díjak, az u21 kategóriában a legjobb színészi alakításért én spiegl annát díjaznám.

köszönöm az előadást!