weöres sándor ismeretlen versei

08:00

Bob és Bobék Orchestra (Budapest): WEÖR-ESt - köszöntés a harmadik évezredből // vers-koncert




pontosítok. weöres sándor számomra ismeretlen versei.

veöres sándort egészen korán megismertem, még az óvodában bóbita által, majd később a veöres sándor úttörőcsapat tagjaként. később tudtam meg, hgoy weöresnek hívják és vörösnek mondjuk.

akkor kezdtem el csodálni a magyar nyelvet, de ez csak mellékszál.

wöres sándor verseiben sikerült túljutni a bóbitán, amikor galkó bencével csináltunk diákszínpadon egy előadást,a rongyszőnyeg összes darabjára még ma is emlékszem, fejből tudom citálni, amiből én aztán kiszálltam, mert nem tartottam magam elég tehetségesnek ahhoz, hogy nyilvánosan, színpadon, mások előtt hangosan azt mondjam: szegény denevérekatoronyban, senkinemtanítja számoln őket.

volt a ws-sel való kanyargós viszonoymnak egy másik vetülete is, amikor a ws összes 3. kötetét kölcsön kértem v.o-tól, aki oda is adta, na azóta is nálam van. visszaadtam volna, ha első, közös verseskötetünk megjelenése után - magánkiadásban nyomták párizsban - v.o. nem tűnik el a baráti társaságból és a 18-AS Csoportból (az A anno az anarchia betűjelével írva természetsen) vélhetően francia nyelvterületre, hogy brüsszelben diplomata legyen.

ebben a 3. kötetben aztán kitárult a weöresi világ, egészen odáig fajulva, hogy még verslemezem is van sanyibácsi hangjával, és annak ellenére megtartottam, hogy szerintem a költők nem tudjáks szépen olvasni saját verseiket. kivéve én persze.

a másik irányból való megközelítése a tegnap estének - bob és bobék orchestra - az, hogy nagyon drukkoltam, hogy a slam poetry végre megjelenjen magyarországon, annál is inikább, mert nagoyn nagy keletje van a magukat demokratikusnak gondoló, amúgy áldemokratikus országokban. a slam lényege nem feltétlenül a fák jór szisztem, de jó, ha az is benne van.

mivel szinte csak a munkámnak élek - több munkahely, pici péz, sok stressz kombóban -, és amúgy is kultúrbunkó vagyok, soha egy slam esten nem voltam még a rongyban. pedig mehettem volna. mentem viszont az ördögkatlan feszitválon a vylyan teraszra (szerintem legyen mindkettő y, mert úgy szebb), és ott a nemtommilyen hegy fennsikján, pléden heverészve, rozé fröccsöt iszogatva hallgattam a magyar slam közösség krémjét.

ott láttam először színész bobot is, akinek a becsületes polgári neve horváth kristóf.






a slammel is olyan vagyok, mint a kedvecn zenekarom új lemezeivel: nem tetszik minden szám. a slamben sem tetszik minden szöveg, van, amit túl erőltetettnek találok, máskor a jó szöveget a rossz előadásmód rontja el és teszi élvezhetetlenné.

de ott, a v. teraszon, a naplementében, a szőlőtőkék szomszédságában, időként a mosdó felé a pázsiton felállított dézsában növekvő koktélparadicsomból egyet leszedve úgy éreztem: a világ rosszabb lenne slam nélkül.

úgy érezte a fiam is. tizenegyévesen áhítattal figyelte a fiúkat a színpadon.

és akár hszitek, akár nem, elérkeztünk a tegnap estéhez.a  zsinában nem volt ugyan naplemente (csak kint) meg pázsit, de pléd igen a műanyag széken, és ott volt a fiam is, aki ismét áhítattal nézte a színpadon a fiúkat. még akkor is, ha olyan nehéz szövegeket választott bob és bobék
, hogy az koncentrációban még egy felnőttnek is feladta a leckét. uyganakkor hálás voltam, hogy nem a weöres pouplár összest hozták, mert az már óvoda óta mindnekinek a könyökén jön ki.

bob és bobék előadása értelemszerűen nem slam volt, mert hozott szöveggel dolgoztak, és voltak olyan kedvesek minden székre lerakni a - majdnem azt írtam, tracklistet. a műsorba beválogatott versek listáját.

bevalllom, több mint felét nem ismertem. nem tuodm, hogy ez jó arány-e, de a tegnapi estének köszönhetően weöresi világlátásom kiszélesedett, és most optimistábban tekintek a jövő felé. főleg a mai időkre olyan jól rímelő 6-os versblokk - terror, munkanélküliek, idill a horthy-korszakban - után.






a verskoncert és a megzenésített versek között olyan nagy a különbség, mint a bob és bobék orchestra meg a kaláka együttes között. pedig mindkettő jó. a szövegmondás, a rap, az ének, a dúdolgatás, a basszusgitár, a kalimba, a dub step alapok, beatbox és loopstation (értitek, loopstation!!!) és a háttérben vetített animáció - hú, hát ez egy olykor pszichedelikus utazás volt  a nehéz szövegek földjén. pont olyan zenés előadás volt, amire rég óta vágytam: felmelő, olykor elringató, néha fejbekólintó, máskor meg elrévedő.

azért a kisördög bennem bújkált végig, és arra gondoltam: weöres sanyi bácsi vajon mit szólna ehhez?

special thanks szarvas dávidnak (perka, beatbox, loopstation) úgy általában mindenért, de főleg a kalimbáért -  a legszebb zene volt, amit az elmút hóapokban hallottam, pedig sok zenét hallgatok.

és special thanks annak is, aki a - fiam szerint olykor ijesztő - animációt (VJ-vetítést) összerakta és megrajzolta.