harmadik hang színháza - f/eltűnések (második nap)

13:45

a fesztivál második napján tobzódtunk a jóban. ha már írtam azt, hogy akarnék tolnai ottó
lenni, bajor gizi is szívesen lennék - sőt, szívesen játszottam volna bársony júlia f/eltűnések című darabjában.

nyilvánvaló, hogy ez a 20. thealter egyik leglátványosabb, legösszetettebb darabja - nem
véletlen, hogy az eredetileg egy kertbe megálmodott és ott bemutatott produkcióhoz
majdnem egy napig építették a színpadot, vagyis beépítették az egész régi zsinagógát és
annak előterét. a színpadra kerültek a székek és asztalok és a nézők - hogy úgy érezzük
magunkat, mint egy kávéházban, ahol megvitatjuk, ki is volt bajor gizi -, a darab még a
zsina előterét is felfalta.

minden néző kapott egy újságot: régi vágású, illatos, 10 oldalas kiadvány, erős papírra
nyomva - ha a papírt megsímogatod, herseg, mint fogad alatt a friss alma vagy retek. az
újságban bajor gizi levelei, tőle való idézetek, mellette tolnai ottó írások (gyűrött nulla
"a te drámádban vasalnak
mint csipkét hullát
gömbvasalókkal két nullát"), keresztrejtvény herz szalámi világhirű és hónaljizzadás elleni
axillol-hirdetés, valamint humor: duma döme dumái.

de ez még mind semmi. három színésznő - bajor gizi szerepében mindannyian, és három
olvasó, akik mellettünk, nézők között ülnek a kávéházi asztaloknál. ők terelgetik a
történetet, a három nő pedig megmutatja, elmondja.

van még számtalan projektor, kivetítő, függöny, és azon egymásba tűnő képek,
sőt, függönyök sora egymás mögött, amelyen a rávetített fotók térben
rendezkednek el - eljesen le voltam nyűgözve.




és ha ez, meg a színészi játék
nem lett volna elég, ott volt még  nézők kényeztetése: jéghideg víz, testes
vörösbor, aztán érkezett fogpiszkálóra felszúrt gyümölcsfalat narancshéjjal
keserítve, üvegpohárban, meg kandírozott rózsaszirom. utóbbi isteni volt,
révész robi adagját is megettem.

annyi látni- és hallanivaló ezen az estén, valóban, a színház kapu eg ymásik
történetbe, sok másik történetbe, vonatjegye egy kétórás, önfeledt utazásra.



"vannak dolgok, amiket a sírba is magával visz az ember"- mondja a bájosan
fecsegő bajor gizi. nem csak a titkokat, a színházat is. bajor gizi szerint az öröm
a harmonikus testi-lelki haladás indexe, dienes valéria szerint a mozgás: idomító
működés.

aztán ott vannak még az egészséges, gyönyörű szavak, amik elvesztek, az alítani -
sejteni, gyanítani -, és a lánykor - lánykoromban.

és ott van bajor gizi, aki a régi zsinagógában hintázik, ó, én is felülnék arra a hosszú kötelű hintára, lengenék a nézők fölött, ők meg felnéznének rám, kiállnék bajor
gizivel a tejútra, ujjaninkat felnyújtva.

"érzed, ma nem szeretlek, hétfőn reggel gyűlölni foglak, azt az álmodat hallod,
amire nem fogsz emlékezni." a szövegek úgy maródnak bele az emberbe, mint a
tükörbe a foncsor, visszacsengenek majd évek múlva is, hogy lehet ilyen finomat
leengedni a magas égből az előre meghatározott sorrendben egymás után rakott
szavakat, hogy aztán azok ne földet, hanem szívet érjenek?

 "minden tévedést elsiratok, minden üneprontást, az elzüllesztett tündérmesét - az
életet."
"én mint vak hangoló, a vázak színes kanüljeit végtelen csengethetem, nézzétek, a halált játszom."

a pincér hozott nekem egy vöröskáposzta levelet papírtányéron, a káposztalevélre
kempingsajttal azt írták rá: idő. néztem egy darabig, aztán megettem az időt.
kicsit fojtós volt.