a szegény kis blogger panaszai

09:06

a tizedik évben ideje bevallani, hogy sosem vagyok biztos a dolgomban. egy hónappal a thealter előtt már ráparázok. éjszakánként felriadok, és azon töröm a fejem, mit fogok majd írni? mi lesz, ha a tíz nap alatt nem lesz egyetlen jó gondolatom, ha a múzsa nem érkezik meg, hogy homlokomra cuppantsa az éves betevot, mi lesz, ha egyszer csak kiürül az összes betu a fejembol és a szívembol, és foleg mi lesz, ha többé nem beszélnek már hozzám a hangok?

vannak blogposztok, amikkel nem vagyok elégedett, mert hajnali négykor, 20 órás talponlét és több, egymás után megnézett tömény, baltaafejbe keménységu, nehéz, kibogozásra váró szníházi eloadás után nem tudok a csúcson lenni. nyilván akkor lennék profi, ha ilyen körülmények között is tudnék.

vannak napok, vagy inkább hajnalok és éjszakák, amikor elkeseredek ,mert azt hiszem, nem olvas senki, és még akkor sem nyugszom meg, ha megnézem az oldal látogatottsági adatait. vannak hajnalok és éjszakák, amikor úgy érzem, az urbe szóróm ki a betuket és a képek pixeleit, a nagy semmibe, a nagy semminek. de aztán mindig jön egy-egy elejtett fél szó, egy utalás, és rá kell jönnöm, hogy a posztjaim olvasója nem csupán én vagyok és fesztiválbarátom.

vicceltem, ő nem is tud olvasni.

és bizony, vannak olyan napok, amikor ötvenszer elátkozom a percet, hogy megszülettem, és hogy elvállaltam balog józsi kérésére a blogolást, mert annyira fáradt, kialvatlan, nyugös, éhes kisvuk vagyok, hogy az egész emberiséget a manóba kívánom, de ugyan ezekben a pillanatokban tudom azt is, ha véget ér a thealter, ami éppen kizsigerel és kifacsar, nagy-nagy urt hagy majd maga után, és még hetekig színház pereg a szemhéjam mögött.

hát ilyen a bloggerlét sötét oldala. de ez nem nyafogás, ezek csak a tények.

de mindenkinek megnyugtatásul: ha nem fesztiválblogger lennék, akkor fesztiválbarátom lennék.