ha öreg leszek

13:54

ebben a blogposztban a plakáton szereplő nyúlról is szó lesz, de majd csak később.



ha öreg leszek és nyugdíjas, már tudom, mit fogok csinálni.

nézni.

néző leszek.

városnéző leszek, nézőközönség leszek, elnéző leszek és benéző is, mert nem leszek akkor már szellemi teljesítőképességem csúcsán.

erre hajtok.

a minap az egyetem rektori épülete előtt láttam egy nyugdíjas csoportot. már ekkor is néző voltam, vagy inkább voyeur-ként szemléltem a kedvenc titkos helyemről, ahová le szoktam lógni kávézni, hogy hogy nézik a szent-györgyi szobrot. akkor is néző voltam, amikor szájtátva bámultam az erdélyi idős bácsit, aki megemelte kalapjánt a kezében pipáját tartó szent-györgyi előtt - és nemcsak megsüvegelte, hanem meg is hajlolt előtte, bizony.

és akkor arra gondoltam, milyen jó nézőnek lenni, nyugdíjas városnézőnek, és hogy majd én is az akarok, ha már annyira öreg leszek, hogy lassan biciklizni tudok még majd, de nem lesz érdemes, mert az egyensúlyom nem lesz a régi, hogy lassan futni tudok még majd, de azt se lesz érdemes, mert már annyira szenilis leszek, hogy nem találok haza, szóval ha már ennyire öreg leszek, akkor vezetett városnéző sétákon fogok ismerkedni a saját városommal meg másokéval, de színházi néző akkor már sajnos nem fogok tudni lenni, mert rossz lesz a hallásom – református -, rosszul fogok látni is, és lehet, hogy már az ötödik percben horkolnék a nézőtéren.

bocs, színház, nem én akarom így.

de lehet, hogy ha öreg leszek, egy lila nyúl leszek egy plakáton. összehajtanak majd, henger alakúra, és a fülem a farkamat éri, ahogy lapÍtok ott papírvékonyan, arra gondolva, hoyg futkározhatnék a réten, den em, nincs is farkam, levágt a nagy tervező, nem is akarok gondolni, hogy egy lúd vagy mi a seggembe száll, én vagyok a nyulak niels holgerssonja, bárcsak a hátatokra ülhetnék.