zsótér macskája

10:17

18:00-20:50 Kisszínház:
Kecskeméti Katona József Színház:
Macska a forró bádogtetőn


fotók: révész róbert

zsótér sándor visszatért. jobb lenne úgy mondani, hogy hazatért, de ezt csak ő tudja, hogy így van-e.

mégis ezt éreztem a macska a forró bádogtetőn alatt szinte végig: tennesse williams újrafordított szövegében - ambrus mária és zsótér sándor munkája - sok a szegedi utalás. hogy csak a hádát említsem, ami most nyílt a szillérin a cipőgyár mellett.

ez a darab az első perctől otthonos. nem csak azért, mert símogatja szegedi szívemet, hanem mert a színészek nagyon jó darabban lehetnek benne. zsótér figyelmes: csombor teréznek adott lehetőséget arra, hogy az ének-tánc révén biztonságban érezze magát egy prózai szerepben, ami nekem egyébként nagyon tetszett.

a történet röviden: "50-es évek. Amerika. Jómódú déli ültetvényes család. Az apa 10 éves korától dolgozott itt, a régi tulajdonosoknál, egyre feljebb jutott, végül ráhagyták a birtokot. Felvirágoztatta. Van felesége, két fia, a hozzájuk tartozó menyekkel. Ma 65 éves.
Rákos. Végstádiumban. Mindenki úgy csinál, mintha nem így lenne. Ő is. A születésnapra gyűlt össze a család. Papot és orvost is hívtak. Az ünnepi készülődés izgalma nem nagyon leplezi a „kié lesz az örökség?” izgatottságát."




egyszerű családdráma - és nagyon is bonyolult. teli titkokkal és csontvázakkal, amik egymás után esnek ki a szekrényből, amikor például kiderül, hogy az apa, Big Daddy már rég óta nem szereti a feleségét (aki viszont imádja őt), hogy undorodik tőle, gondolatban disznónak hívja, és most úgy döntött, hogy elkezd élni, szerez magának egy prostituáltat, nerc bundát vesz neki, beborítja pénzzel és minden éjjel megkeféli.
né.
ha nem lenne rákos. de hát ezt nem mondják meg neki.

milyen undorító színlelés. ki dönti el, hogy a másik tudhatja-e az igazat? brick - aki egykor nagy reménység volt, futballsztár, majd sportkommentátor a tévénél, és nem mellesleg szerelmes volt a barátjába, aki öngyilkos lett - tehát brick az egyetlen, aki őszinte. de csak azért, mert elég részeg már ahhoz, hogy elszólja magát. az egyetlen és első valódi beszélgetésen az apjával.






ülök a kisszínház lépcsőjén - derékfájósoknak kiváló nézőhely - és arra gondolok, hogym indannyian terheltek vagyunk a családunk által. vagy tól. a család az család, a vérségi kötelék nehezen vagy talán soha fel nem rúgható, bármennyire is igyekszünk megszabadulni azoktól, akiket nekünk osztott az élet.

és az elfojtást is utálom, hogy valaki megnősül azért, mert szégyellnie kell, hogy meleg, mert titkolni akarja, mert nem vállalhatja fel, és ezzel nemcsak magát nyomorítja meg, hanem a nőt is, akit feleségül vett, és akinek nem csinál gyereket, hgoy csinálna, hiszen le sem fekszik vele.

és az anya az, aki tudja, aki érzi, hogy baj van, de brick mégis csak az apjának vallja meg, talán az apa-fiú beszélgetésben az apa őszintesége sarkallja arra, hogy megnyÍljon, de csak picit és résnyire, de az apa észreveszi azt a rést és beteszi a lábát, mint a mesében a farkas, és nem mozdul, elkapja a zsákmányt és nem ereszti, és végre eljön egy őszinte pillanat, amit az alkohollal vegyített élet feletti öröm vált ki, és ez tart is egészen odáig, míg brick el nem árulja az apjának, amit már mindenki tud, csak ő nem, hogy meg fog halni.

számomra ez a felvonás volt a legsokatmondóbb, ami a leginkább kapcsolódik az én történetemhez - hiszen a színházban egy picit mindannyian saját magunkat keressük -, az elhallgatások, a ki nem mondott dolgok, az őszintétlenség, a hazugság, az egymással való beszélgetés képtelensége, a látszat tökéletes megőrzésére való állandó törekvés (ami amúgy rendkívül fárasztó, de hosszú távon azért bele lehet jönni).
ez a darab nekem nagyon ott volt.