Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Webnapló

 

Webnapló

További bejegyzések:

blogzárás - nincs kegyelem miről beszélünk? - emlékeztető utolsó vacsora sanyibá majdnemgudbáj blogger módra döbrei dénes - lajkó félix: bőrkert tolnai dedikált balog bezárta, aztán döbrei és lajkó a tizedik napon moncsicsi tanulmányi kör - vannak tervei? bezárult a zenedoboz hommage à Bozsik Yvette társulat idegeneknek tilos mélység s aki ott csak hal fém, nem vas - hírnév holnaptól már úgy lesz a helyes megfejtők a nap mondata andaxinház - nincs mitől félni metanoia artopédia - tizenhárom hónap unokák színháza megkerült a fesztiválbarát az összes kerékpáros szobra helyett a tegnapi nap fotója lovak az ablakban aradi kamara viszont song - idegen toll van-e valahol becsületes megtaláló? gyerekességek, csillag börtön mégy ma a böribe? mi a fontosabb? a rampai lecsó zenedobozra kovászos uborkát katica felolvas nórinak a fesztiválbarát dala ön kéntes? de ki az a grotowski? yay, meg van a... yay, hol a... derevo - harlekin (ötödik nap) mi, akik itt vagyunk ki van a virág mögött? focus műhely - happy hour (negyedik nap) szakonyi györk - marginális (negyedik nap) hmg vonaton - utcajátékok tolnaiul nomen est omen - zenedoboz pintér béláék - szutyok, idegen tollakkal vicc demokráciára és zsarnokságra didergő - horváth mihály gimnázium napibalog (harmadik nap) az eszéki zsiráf góbirita (harmadik nap) a lüke fiú az elfekvőben (harmadik nap) szeretem az angyalokat (harmadik nap) symposion lift kiállításmegnyitó (harmadik harmadik hang színháza - f/eltűnések (második nap) zenedoboz - a vajdasági szív (második nap) tolnai ottó köszöntése, jelenkor (második a kisinyovi rózsa (első nap) keserédes, avagy megnyitó (első nap) azok a deszkák, az a színpad (első nap) nehéz a szívem - hajnóczy 12 (első nap) thealter lúkbekk 2009 thealter lúkbekk 2008 thealter lúkbekk 2007 thealter lúkbekk 2006

Videók

 

 

zenedoboz - a vajdasági szív (második nap)

2010.07.18.

11:07




zenedoboz - a vajdasági szív. az én darabom. kaptam két  szöveget
(tolnai ottó és domonkos istván), a többit hozzákerestem, hozzáírtam.
kitaláltam, miből legyen hang, videófilm, kitaláltam a fotókat - a lányomat,
esztert márciusban, térdig érő hóban fotózta meisner miklós. a nappalinkban
elkészültek a filmek - szemendrey istván forgatta -, aztán felmondtuk a hangot
marcikával (a kisfiam) a rádióban. már csak az előadás időpontjára kellett várni,
mondhatnám egyszerűen, de koránt sem volt ilyen egyszerű. 23 éve nem álltam
színpadon.
szerintem pontosan tudjátok, most mit érzek. de hadd kezdjem régebbről.




ezt még június 28-án írtam:

váltunk néhány e-mailt baloggal, és azt írja: ez már a fesztiválmagány.
pontosan tudom, mit érez.

az ember szervez egy évig valamit másokkal, sokakkal, és aztán a fesztivál előtt
egy-két héttel, amikor nagyjából minden magától fut (illetve azoktól, akik az egyes
feladatokat viszik tovább), az emberre egyszer csak rászakad a csend.
amikor telefonál, úgy érzi, mintha nagyon távolról, vagy nem is ő beszélne.
áll a zsinagóga előtt, és tudja, hogy néhány nap múlva itt valami nagyon fontos dolog
történik - olyan, amit ő indított útjára, de akkor, a történés pillanatában
beleszólása már nincs.

áll a zsinagóga hűvösében, fent egy reflektor pislákol csupán, és arra gondol,
hogy ette volna meg a fene az egészet.

aztán meg arra, hogy mégsem.

és ha van fesztiválmagány, akkor van darabmagány is.
amikor az ember elkezd csinálni egy darabot. nagyon lelkesen. kitalál, megír,
sorrendbe tesz, válogat. töröl. kezdi újra.
és aztán telnek a napok.
rájön, hogy még ez nincs, az nincs.
néha úgy érzi, túlvállalta magát, és olyankor - nem csak képletesen - a klaviatúrába
veri a fejét.

istenem, mit vállaltam én magamra?



és aztán jön a pánik.

hogy nem mennek a szövegek. hogy nincs kész még egyik film sem. hogy nincs
meg az a vonatzaj, amit az ember elképzelt magának. pedig már átböngészte a
jútyúbon az összes skandináv állomás atmoszféráját, mert a darab úgy kezdődik,
hogy beszállás, vonat indul malmö central, trelleborg.... de egyik sem az.
rájön, hogy a filmeket nem tudja egyedül megcsinálni.
hogy kéne egy háttér, a vám collos.
hogy kéne még legalább három hónap, mert minden el van csúszva.
hogy nincsenek próbafotók, mert hogy még próba sem volt.
és amikor az ember már napok óta egyensúlyoz a tű fokán, egyszer csak
elkezdenek a dolgok megoldódni. elkészül a grafika. megérkeznek a doreen-
részhez a fotók. kinyitják a zsinagógát, lehet úgy csinálni a fotózás kedvéért,
mintha próba lenne. előkerül egy tehetséges filmes, aki örömmel és lelkesen.






és ami a legszebb: hogy kezdenek megragadni a szövegek.
a biztos szövegtudás még mindig a távoli jövő, de már nem a tű fokán kell
egyensúlyoznom.
átbillentem a tű fokán, most már száguldok a fesztivál felé, mint egy elszabadult
ullámvasútkocs, amelyiknek széles mosoly van az elejére festve.

add istenem, hogy jó idő legyen.
add istenem, hogy ne dögöljön be a laptop.
add istenem, hogy ne csípjenek halálra a szúnyogok.
add istenem, hogy tudjam a szövegeket.
add istenem, hogy ne dobáljanak meg paradicsommal a szemközti ház abalkából.
add istenem, hogy legyenek nézők.
add istenem, hogy egy se menjen ki előadás közben.




és most ez jár a fejemben:

most már tudom, hogy mért vágyakoztam ennyire erre. mert túl minden
kétségbeesett próbálkozáson, elrontott szövegen és rosszkedvet okozó próbán,
hosszú, rengeteg változtatást magával hozó, álmatlan szövegtanulós éjszakák
után végül mégis összeáll egy darab, minden a helyére kerül, és az emberben az 
aggódást a féktelen öröm váltja fel, mközben tudja persze, hogy a színpadon már
csak magára hagyatkozhat.
tudja, hogy már csak egy óra, már csak fél óra, és el kell kezdeni, fel kell menni a
színpadra, és mindent el kell mondani úgy, ahogyan azt már ezerszer látta
álmában.

az első előadás (ősbemutató), még ha kis bakikkal is, de rendben volt. a nézőtéren
a barátaim tapsa és nevetése azt tudatta: ők is így gondolják.
bennük képek, zene és szövegdarabkák, bennem a boldogság, mint üzemanyag,
amivel akár a földet is körbe tudtam volna biciklizni.

köszönöm. köszönöm mindenkinek.

nyemcsok éva eső

(az első előadás fotóit  meisner miklós készítette)


 



a lap tetejére
 

2024 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció