Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Webnapló

 

Webnapló

További bejegyzések:

blogzárás - nincs kegyelem miről beszélünk? - emlékeztető utolsó vacsora sanyibá majdnemgudbáj blogger módra döbrei dénes - lajkó félix: bőrkert tolnai dedikált balog bezárta, aztán döbrei és lajkó a tizedik napon moncsicsi tanulmányi kör - vannak tervei? bezárult a zenedoboz hommage à Bozsik Yvette társulat idegeneknek tilos mélység s aki ott csak hal fém, nem vas - hírnév holnaptól már úgy lesz a helyes megfejtők a nap mondata andaxinház - nincs mitől félni metanoia artopédia - tizenhárom hónap unokák színháza megkerült a fesztiválbarát az összes kerékpáros szobra helyett a tegnapi nap fotója lovak az ablakban aradi kamara viszont song - idegen toll van-e valahol becsületes megtaláló? gyerekességek, csillag börtön mégy ma a böribe? mi a fontosabb? a rampai lecsó zenedobozra kovászos uborkát katica felolvas nórinak a fesztiválbarát dala ön kéntes? de ki az a grotowski? yay, meg van a... yay, hol a... derevo - harlekin (ötödik nap) mi, akik itt vagyunk ki van a virág mögött? focus műhely - happy hour (negyedik nap) szakonyi györk - marginális (negyedik nap) hmg vonaton - utcajátékok tolnaiul nomen est omen - zenedoboz pintér béláék - szutyok, idegen tollakkal vicc demokráciára és zsarnokságra didergő - horváth mihály gimnázium napibalog (harmadik nap) az eszéki zsiráf góbirita (harmadik nap) a lüke fiú az elfekvőben (harmadik nap) szeretem az angyalokat (harmadik nap) symposion lift kiállításmegnyitó (harmadik harmadik hang színháza - f/eltűnések (második nap) zenedoboz - a vajdasági szív (második nap) tolnai ottó köszöntése, jelenkor (második a kisinyovi rózsa (első nap) keserédes, avagy megnyitó (első nap) azok a deszkák, az a színpad (első nap) nehéz a szívem - hajnóczy 12 (első nap) thealter lúkbekk 2009 thealter lúkbekk 2008 thealter lúkbekk 2007 thealter lúkbekk 2006

Videók

 

 

derevo - harlekin (ötödik nap)

2010.07.20.

22:20

„A vámvizsgálatnál a Foglalkozása rovatba azt írtam be: harlekin.
A rendőr megkérdezte, hogy ez mit jelent.
Azt feleltem: - Én ezt csinálom már évek óta egy színházban.
Mire ő: - Akkor azt kellene írnia, hogy: színész.
Elnézést kértem. Ő mosolygott.
Ahogy mentem el a pulttól, a hátamon éreztem a rosszalló tekintetét.
És hirtelen rájöttem, hogy másképp járok. Könnyebbek a lépteim és élénkebbek, mintha 300 évvel fiatalabb lennék.”


van egy bohóc, van neki egy édes kis majma
meg egy kis paprikajancsija. van még a
történetben egy nagyon szép balerina, olyan
bohócos, tudod. az egész olyan, mint egy
andersen-mese, van benne egy kicsi az
ólomkatonából is.

akkor mért az a weöres sándor vers jutott
eszembe, hogy tárt kebleden reszket a kóc,
meghal érted a jancsi bohóc?

hát látod. most látod, hogy mindenkinek van
annyi emléke a bohócról, hogy abból akár
egy egy estés mesét is írhatnánk a
gyerekeknek. ha még nem rontottuk el őket
annyira, hogy ne érdekeljék őket a bohócok.

a derevoban az nekem a furcsa, hogy mindig
kopaszok. amikor először láttam őket a
thealteren, akkor is kopaszra volt nyírva a
hajuk mindannyiuknak. vagy inkább úgy kell
mondani, hogy kopaszra van nyírva a fejük?

és olyan szépek. olyan kecsesek. olyan nagy
és kifejező a szemük, olyan huncut. és
ahogy táncolnak, jönnek-mennek, csak
ámulsz, ámulatba ejtenek, és szépen az
ujjaik köré csavarnak.

amikor odaértünk a színházhoz, ott állt az
úttesten.

 

harlekinnek hívja magát, nekünk
bohóc. és nézett a nagy szemével. nem
szólt. nézte, hogy nézzük, és nézte, hogy
mit csinálunk, hogy ő kint az úttesten, a
színház előtt, amikor tulajdonképpen bent
kéne lennie, mert ugyebár ez nem
utcaszínház. kíváncsian néztük, és ő
érezte, hogy szerettük. aztán bement.

ott is nézett. jött-ment, sétafikált fel-alá,
mintha ő lenne a világ ura.
tudod, az is volt.




és aztán felmászott a lépcsők melletti
falon és eltűnt a nézőtéren. így:



bementünk a nézőtérre. zsúfolásig megtelt,
alig találtunk helyet. és egyszer csak ott
volt ő is a nézőtéren. a embere szeretik,
ha valaki ott van a nézőtéren fura
kalapban, szakllal, fehérre mázolt arccal,
valaki más, aki nem a néző. ha ez a valaki
más ott van, a nézők úgy érzik, kicisit ők
is részesei a csodának, ami a színfalak és
a nézőtér között, igen, jól mondod, a
színpadon történik.

úgy érzik, hogy kicsit ők is benne vannak a
történetben.

oldalt, a karzaton egy férfi fejgéppel.
ide-oda mozgatja a lámpát. a kerek fényfolt
úszik a nézőkön és a székeken, és valahol
megáll. harlekin odafut. nagyon boldog,
hogy bele tudott állni a fény közepébe.

aztán ezt csinálják újra. aztán harlekin
elfut, a fény meg üldözi. játszanak, és az
embereknek ez tetszik. intelligens robot. 

harlekin azt is játszotta, hogy mi vagyunk
a színpadon, és ő kinéz a függönyön át a
nézőtérre, ami tulajdonképpen a kulissza.

tudsz követni?
én tudom magamat.

amikor ki(be)kukucskál, felharsan a taps.
és harlekin nagyon boldog.

aztán egyszer csak sötét lett, és két
árnyat láttunk, egy nő meg egy férfi
árnyékát. és aztán kijöttek a függöny
mögül. ott ült  a lány, a szép bohóc, aki
akár táncosnő is lehetne egy zenedobozban.
harlekin pedig beverte egy naaagy
kalapáccsal a tűzriasztót, és a nézők,
tudod, az elképzelt nézők a függöny
túloldalán eszeveszetten menekültek. a
bohóc pedig boldogan táncikált. micsoda
csínytevés!

és aztán jött a két táncos, a törékeny,
szép bohóc-táncosnő meg a jancsibohóc.
van úgy, hogy a szájak helyett a testek
beszélnek. de még hogy! a fiú szereti a
lányt, és a lány? hát eléggé rátarti.
aztán újra harlekin jön, de most senki nem
nevet. csend van, feszült.

apró kis etüdöket látunk, sok törékeny,
szép történetet. a rátarti, kevély lányról,
akinek nem kell a jancsi bohóc szíve. meg
is eszi. de harlekin visszaszerzi, és egy
szép nő visszaműti neki.

szív nélkül ugyanis nem lehet élni. még egy
bábnak se.

és amikor senki sem tapsol, a bohóc -
harlekin  - elővesz egy nagy táblát, rajta
applause (taps) felirata. de persze ezt
akkor mutatja, amikor sehogy sem akaródzik
tapsolni, mert egy be nem teljesült
szerelem nézői vagyunk. és mi is szomorúak.

a paprikajancsi rongybabaként táncol a
színpadon és mi elhisszük. elhisszük, hogy nem is
csontja van neki, hanem szalmával van
kitömve.

ahhoz, hogy hazagyere hozzánk, át kell
úszni egy nagy folyón, evezni kell a
vízesések között, sílécen kell lecsúszni a
hatalmas havas hegyoldalakon, kötélen kell
felmászni óriási sziklákra. de akkor majd
otthon leszünk, és szerethetjük egymást.

 

nyemcsok.eva@gmail.com

 

és akkor fotók az előadásról, amit a derevotól kaptunk, a fotókat d. hartwig, a. bogodist és a. andrejeva készítette a társulat korábbi előadásain. 

 

 

 


 



a lap tetejére
 

2025 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció