„Életrajzi utószó:
3 nap telt el a Csernobil-sokk óta. Vajdaságban a tejtermék eltűnt a boltokból. A palicsi tóba állítólag sugárfertőzött eső hullott. Meleg áprilisi délután. A főtéren sokaság sziesztázik, tele a teraszok. A zsinagógától indulok, kezem-lábam égett fekete, arcom előtt gézkötés, tűzvörös overállom leffeg a szélben. Lassú Butoh-menéssel araszolok végig a városon, a városháza felé. Először döbbent csend, majd izgatott suttogás üti meg a fülem. Alig látok valamit, csak a menetirányt próbálom tartani. Kezdetben néhány ember közelít, majd lassanként tömeg sereglik körém. Magyarul, szerbül találgatják a kilétemet, szólongatnak. Egy krapek megragad és valcerezni kezd velem, mikor megérzi, hogy csupa csont és bőr vagyok a lötyögő overállban, eltaszít. Dosao je iz svemira! (A világűrből érkezett!) - kiabálja valaki. Nem tudván mit kezdeni velem, ide-oda lökdösött a tömeg, és ez jelenleg is a civil státuszom. Zűrbeli vagyok, és ez ugyanúgy konstans, mint a csernobili sugárzás.”

Bicskei Zsuzsanna Marosvásárhelyen járt színiakadémiára, sokáig Szabadkán és Újvidéken dolgozott színészként, jelenleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban játszik, az utóbbi években pedig több szólóestet is készített. Táncstílusára többek közt Pina Bausch, Nagy József és a butoh volt hatással.

„Kezdetben volt a víz. Sumer ősi történetei az idők kezdete óta létező őstengerről (pontosabban egy édesvizű és egy sósvizű óceánról) szólnak, amely megteremtette az univerzumot, az Eget és a Földet, valamint számtalan emberi lakóját, amelyeket istenek csoportja irányított személyes tervei és törvényei alapján. Az istenek és istennők emberi formában léteztek - bár a halandók szemei számára láthatatlanok maradtak.

Életeink lassanként, feltételezett térben zajlanak. Néhány Tolnai-verssor célzott rá nálam egy olyan helyzetre, amit hangzásban csak a sumér szöveg hoz elő. Egy olyan minőséget igyekszem színre vinni, ami a totális hiányérzetből fakad, és mégis nélkülözhetetlen.

most hogy immár egy évtizede
el vagyok vágva
az adriától
(a monarchiában fiuméban-velencében szolgáló
tömörkény-hősök sorsára jutottam
akik már vakon
pusztai tanyáikon hallucinálják az adriát
ökrendik a tengeri hal ízét
(…)
gyakran vélem hallani
azt a tijesnói harangot
a tenger kobaltlemeze visszhangozza
(…)
a harangozó cipekedik
egy tűt cipel fel
a nyitott toronyba
és akárha egy modern zenész
azzal ütögeti
aztán baktat le
hogy kihajózzon
nyálkás oktopodákkal birkózzon az indigóban”
(Tolnai Ottó: Nincs nyelve (Tijesno) – Balkáni babér)

Ikko Tamura (Dairakudakan Temputenshiki) azt mondta nekem, miközben butoh-ra tanított, hogy mintegy 70%-ban vízből áll a testünk, s részben erre alapozta gyakorlatait. Mikor szembetaláltam magam a Csendes-óceánnal (akkor tényleg csendes volt), 3 dolgot érzékeltem. Ikko ott volt velem, s ezt el is mondtam neki: részese vagyok a nagy vízmélynek… visszavár s hazavágyom a nagy alantba… védtelen óriás és megharagítottuk.
Egy könnycseppben benne van az óceán. Az óceán fájdalma, ahogy a neutroncsillag grammja több tonnát nyom. A tévében láttam, amint orvhalászok levesbe valónak metélték le egy kölyökcápa uszonyait, s élve hajították vissza a vízbe.
Tolnai verssorai egy olyan tengerről szólnak, ami már nem létezik ebben a dimenzióban: itt már csak hangok maradtak és érzelmi térképek, hangok a mélytudat időtlen kútjából. S ha „azok a mélyben” csak pusztulnak némán, az velem is történik, mert a krónikát nem a hódítók írják, hanem az érzelmek; nyelv nélkül is érthető hangzású szótagokkal.”
Bicskei Zsuzsanna

előadó: Bicskei Zsuzsanna
zene: Robert Rich & B. Lustmord, Alan Wilder, Dresch Dudás Mihály

Az előadás a MASZK Egyesület felkérésére és támogatásával készült.