A kiállítás Jerzy Grotowskit, a XX. század egyik legfontosabb színházi guruját és az általa létrehozott legendás színházi műhely, a Teatr Laboratorium fél évszázados történetét mutatja be.
Jerzy Grotowski rendező, színházteoretikus, pedagógus, színészi módszerek megalkotója. 1933-ban született Rzeszówban, 1999-ben hunyt el az olaszországi Pontederában. A XX. századi színház legnagyobb hatású megújítóinak egyike volt. Az általa alapított Teatr Laboratorium a legfontosabb XX. századi művészeti intézmények közé tartozott. Itt alkotta ellentétes indulatokat, csodálatot és számos vitát kiváltó előadásait, az Akropoliszt (1962), az Állhatatos herceget (1965) és az Apocalypsis cum figurist (1968). Jerzy Grotowski nem csak színházi alkotó, hanem a színház filozófusa is volt. 1968-ban jelentette meg többek között az Egyesült Államokban A szegény színház felé c. manifesztumát.
„Nem vagyok tudós. Vajon művész vagyok? Valószínűleg igen. Én egy szakmunkás vagyok” – mondta magáról.
A Teatr Laboratorium nem egy klasszikus színház volt. Grotowski a „részvétel színháza” avagy a „paraszínház” eszméjét valósította meg benne. Előadásaiban nem a színészek vagy az előadott szöveg voltak a legfontosabbak, hanem a művész és néző között felszabaduló érzelmek. Grotowski művészi útkeresése egyre jobban távolodott a művészettől és egyre inkább közeledett az antropológia felé. 1978-1982 között, utolsó lengyelországi periódusában hozta létre a Források Színházát. Azért utazott olyan gyakran Indiába és Dél-Amerikába, hogy tanulmányozhassa az egész emberiség számára közös rítusokat, viselkedésmódokat, amelyek keletkezését közös őseinknél kell keresni.
Jerzy Grotowski 1986-tól az olaszországi, Pisa-környéki Pontederában alkotott. Az általa, a Kaliforniai Egyetem és a Peter Brook Centrum által létrehozott színházi központ valósította meg művészeti-tudományos szerzői programját. Grotowski itt végleg megvált a rendezői és alkotói szerepétől. Bár sokan vetették a szemére a sámánizmus, a próféta és guru szerepében való pózolás bűnét, azok, akik személyesen ismerték, mint melegszívű, kedves embert emlegették.
Grotowski a harmadik olyan lengyel Adam Mickiewicz és Bronisław Geremek mellett, aki a párizsi College de France tanára lett. Számos nagy hírű egyetemen tanított az egész világon, több ezek közül doktor honoris causa címet is adományozott neki (többek között a pittsburgh-i, a chicagói és a wroclawi egyetemek). A College de France kifejezetten az ő számára alapította a Színházantropológiai Tanszéket.
Támogatók: Lengyel Intézet (Budapest), Grotowski Intézet (Wroclaw)
|