passport2 - már megint balta a fejbe

03:04

Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)-MASZK Egyesület (Szeged): Pass-port Segedin/Szeged - avagy maga az ördög
23. Hétfő 18:00     Régi Zsinagóga
60'
szereplők: Csorba Kata, Mezei Kinga, Mészáros Gábor, Seres István Pipu
jelmeztervező: Pletl Zoltán
díszlettervező: Sinkovics Ede
zene: Dobó Rihárd
koreográfiai munkatárs: Seres István Pipu
állatszobrok: Mamužić Daniela
zenei tanácsadó, dramaturg: Antal Attila
rendező: Urbán András

végül csak megkaptuk.

meg is érdemeltük.

a pass port projekt, a thealter nyitóelőadása egy másfajta kaland.
úgy tűnt, jól értjük mi egymást a határ két oldalán.
tudjuk, mi az a cipiripi, járunk a szabadkai piacra, vettünk lemezt a városháza alján a boltban (yugoton koppints volt mind, de úúúúgy szólt), együttéreztünk és szenvedtünk, amikor hallottuk ideátról, hogy odaát bombázzák szabadkát, összekötött bennünket a több órás szívás a határon meg az ezüst nyíl.

azt hittük, értjük őket, azt hittük, értjük egymást.
aztán kiderült, hogy mi visszafogottan udvariasak vagyunk (ahelyett, hogy őszinték lennénk), ők meg kimondják, amit gondolnak.

nagy különbség.

mit gondolunk egymásról a határ két oldalán? ez volt a pass port projekt alapkérdése, amelynek elkészítéséhez szabadkai és szegedi színészek készítettek interjúkat szabadkaiakkal és szegediekkel.

kiderült, hogy nem irritálnak bennünket a metróban előttünk öt teli bevásárlókocsival álló nagy hangú szerbek (dehogynem), kiderült, hogy szerintük mi zoknival horduk a szandált (égő, de igaz, habár inkább már múlt idő), kiderült, hogy a magyarok pesszimisták (igaz), a szerbek vendégszeretők és nagyhangúak (igaz), hogy a magyarok acsarkodnak (igaz).
ha verseny volt, mi kerültünk ki vesztesen.

tudtam, hogy nem ússzuk meg gyomros nélkül.

tudtam, hogy urbán andrás és a színészei ezúttal is úgy odavágnak nekünk, hogy a fal adja a másikat.

de azt nem tudtam, hogy szégyenkezni fogok.

"Mészáros Gábor vagyok, a Vajdaságból jöttem, kissé kellemetlenül érzem magam. Tényleg nem tudom, mivel tudnálak titeket megsérteni".



hát, így indult,
ilyen kedves-udvarias-lágyan.
de aztán belejöttek.
mi meg rájöttünk és szembesültünk.
szidjuk egymást, ócsároljuk a környezetünket, széthúzóak vagyunk, viszályt szítunk,



nekünk semmi sem jó.
csak az a jó, ami mélymagyar.
olasz spagetti? ugyan!
a magyar liszt a legszebb liszt, mint a fehér galamb, olyan fehér.



mindezek egy zuhanó turulmadár árnyéka alatt hullanak ránk.












meg az is, hogy a magyar ember pöcse európa felémutat, és hogy a magyar ember pöcse szuperbrend.




tényleg ennyire beképzeltek, ennyire lenézőek, ennyire mást nem tisztelőek lennénk?

nem vagyunk segítőkészek, lenézzük a vajdasági magyarokat, mocskolódunk, zsidózunk, cigányozunk, széthúzunk.

közben meg villogtatjuk magunkat európa felé.
ha már arra mutat a magyar ember pöcse.




hiába evezünk egy hajóban, egymás torkának ugrunk, szánalmas, ahogy viselkedünk. nincs segítő kéz, amit kinyújtanánk, az önzés vezérel bennünket, a saját önös érdekünket tartjuk szem előtt. átgázolunk mindenkin. semmi nem fontos, csak a sajátunk. a miénk.

a sajátmagyar.
bármi áron.















a szerbek ezt tartják rólunk:




mi ezt tartjuk a szerbekről:




a vajdasági magyarok ezt gondolják a szerbekről:




a szerbek ezt gondolják a vajdasági magyarokról:




a magyarországi magyarok így vélekednek a vajdasági magyarokról:




a vajdasági magyarok így vélekednek a magyarországi magyarokról:




sokkolóan szar.
nemde?

lehet, a kettős állampolgárság miatti népszavazás okán haragszanak ránk. "a jogokat nem adhattuk meg nekik, a mi magyar valóságunk nem adott erre alkalmat."



nem adott erre alkalmat?
ne boncolgassuk. szégyen volt az egész. a felvetés, a népszavazás, a körülmények. méltatlan volt a magyar nemzethez - de ez már múlt és politika, visszacsinálni nem, magyarázni lehet.

"úgy néztetek ki a rendszerváltás után, mint egy osztrák söröző."
tényleg ilyen lett volna magyarország? a puha szocializmusból csendben felszabadult kis állam? ami annyi mindent túlélt? amire oly sok mindenért büszkék lehetnénk?

palinkovác meg plejskavica? tényleg ennyit tudunk egymásról? meg szabadkai piac, ahol lehet venni farmerkát meg trénerkát?



és a besúgósdi még tényleg mindig divat?

isten mentsen minket
a szerb hősiességtől
a horvát kultúrától
a magyar vendégszeretettől?

ti magyarok + ti magyarok = mi magyarok?

aki a darabban eddig a pontig eljutott, az teljesen elveszítette az éberségét. már

azt hitte, minden rendben van. már azt hitte, itt a béke és a nyugalom földje, hogy

rossz velünk már soha nem történhet.

történt.
urbán andrás megcsavarta.
a darabot, az orrunkat, a fülünket.

és a végén odanyomott az arcunkba egy jelenetet.
a címerátalakító bizottság.
nyomasztó kép.
elkezdtünk fészeklődni a székeken.



mi legyen az új címerben?
árpádsávos zászló.
szűz mária.
minden magyarok anyja.
de ha már anya, ha már nő, akkor legyen magyar nő, mert az világszerte híres a szépségéről.
szépek, mert plasztikai műtétre sokat költenek.
ezzel pedig növelik a GDP-t.
hát akkor már kerüljön a címerre szike!!!



sportnemzet vagyunk.
legyen inkább szűz mária egy evezőlapáttal a kezében.

a címerátalakító bizottság brainstormingja egyre szürreálisabb.






legyen inkább egy ősi, elementáris szimbólum, a szürkemarha!
persze, hogy azt higgyék, ez a marhák hazája!

a címerállat legyen a világ által ismert és közkedvelt mangalica. zsírszegény.
a tízmillió disznó országa???

a mangalica nem más, mint a szürkemarha és a turulmadár szimbiózisa.
egyre inkább megyünk mélymagyarba.
de van még, tovább, tovább!

letesszük az állampolgársági esküt.
a címerváltoztató bizottság egyhangúlag megszavazta az új címert.

most már aludjunk.
és reggelre legyen mindenkinek egy válasza arra, hogyan juthattunk idáig.