a pitbull cselekedetei

10:26

Titkos Társulat (Budapest): Kárpáti Péter: A Pitbull cselekedetei
23. Hétfő 22:00     Rongy Kocsma
115'
szereplők: Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla, Szabó Zola, Stork Natasa, Lőrincz Zsuzsa, Boross Martin
író: Kárpáti Péter
dramaturg: Sebők Bori
látvány: Sebő Rózsa
tánc: Vadas Zsófia Tamara
produkciós vezető: Kulcsár Viktória
munkatárs: Boross Martin
rendezte a szerző és a társulat



amikor iskolás voltam, volt egy tanárom, dér istvánné. mindig ő csinálta az iskolai

ünnepségeket.
ott szerettem meg a verseket.
volt bátorsága elrugaszkodni a szoci kötelezőktől, és olyan verseket választott,

amiket se előtt, se utána nem hallottam.
egy valamin azonban nem tudtam továbblépni.
a vers így szólt:
"most annyi mindent el kéne mondani
de nem tud az ember semmit mondani".
ez volt az egyetlen kakukktojás a sok-sok év alatt.
hogy lehet vers egy vers, amiben egymással AZONOS szavak a rímek? azonos

alakú és azonos jelentésű szavak?
ezt szinte botrányosnak tartottam.
de tegnap este ez zakatolta a fejemben, amikor a pitbull cselekedeteiről hazafelé

bicikliztem.

láttam már korábban kárpáti péter egy darabját, a jazz kocsmában. a

szörprájzpartit, 2012 májusában.
tény, akkor nem izgultam attól, hogy ő izgul.
de akkor valahogy mintha nyugodtabb lett volna.

szeretem a lakásszínházat.
mert azt bizonyítja minden egyes alkalommal, hogy a színházi történéshez nem

kellenek színháznak nevezett kőépületek, számozott széksorok, bérletes páholyok

és aranyozott puttók.

a színház megszülethet bárhol, ahol a színész van, és micsoda nagy szerencse ez nekünk!

szerettem a darabot a jazzben, tehát mivel jót gondoltam róluk, a pitbull némi előnnyel indult.

jól összekavartak.

a kezdés előtt két pillanattal értünk be, már az elején elbénáztam.
rosszabbnál rosszabb helyekről próbáltam beilleszkedni a közönségbe. de nagyon

sokáig nem sikerült csatlakozni a kollektív tudathoz. lehet, hogy azt a mátrixban

látott csövet nem hoztam magammal?

az elején az zavart, hogy úgy éreztem: zavarok.
aztán meg azért izgultam, hogy kárpáti péter jön-megy a színpadon kívül, nézi, hallgatja a színészeit.

persze, hogy megindultak bennem a kérdések.
mit gondolhat most? ideges? feszült? beleszólni már úgysem tud. milyen rossz, hogy eddig minden vele együtt történt, most meg kívüle.



később viszont már az sem zavart, hogy gyakorlatilag a fürdőszobában ültem:

mögöttem jobbra a wc-csésze (olykor a rajta ülő lány meg a férj), balra a

zuhanykabin.

abszurd.
mi lenne más?
egy férfi éjszaka bekopog egy lakásba. szállást szeretne. pénze van, de ő

mégsem akar szállodába menni.
addig csűrik-csavarják, míg végül a háziak kérik, jöjjön beljebb.
addig vagyunk csűrve-csavarva mi, nézők, hogy a szállást kérő pártjára állunk.

pedig ha belegondolunk, hányan engednénk be egy, a viszkis rablóra emlékeztető,

morózus, félelmetes és agresszív figurát a lakásunkba?
egyikőnk sem.

- mért nem megy szállodába?
- mert velem van az isten.
- és isten nem megy szállodába, igaz?



a történetben mindenki fekszik mindenki mellett, kiderül, hogy a két férfi ismeri egymást. az elején valahogyan minden a félelem és a halál körül forog.
öt lehetőség van.
-megöllek és

amikor bekopognak a rendőrök, hogy látták-e a mindenhová bekéredzkedő férfit,

a pár nem adja fel.
érthetetlen.
dugdossák.
pedig nincs is fegyvere.
csak a halványan ott húzódó erőszak.



aztán újabb csavar: kiderül, hogy a lánynak a férje nem a férje, a férfi a nagynénje férje.
akár fura is lehetne, de az élet ilyen. biztosan van ezernyi meg ezernyi ilyen történet.

a férfi unja a lányt, a lány várja, hogy visszamenjen a feleségéhez, zsuzsához. de nem beszélnek ilyenekről. tulajdonképpen semmiről sem beszélnek. csak hogy mi kell a boltból, elmenjenek-e moziba. sekélyes kapcsolat, mégis van benne valami erős kötelék.

aztán még egy csavar.
a két férfi ismeri egymást. jól ismeri.
a szállóvendég megölt egy nőt és egy gyereket.


fotók: barta tamás

az előadás annyira sokrétű a nézőtérről behívott, civilnek látszó színészekkel, a történet újra meg újra kezdésével, hogy nagyon nehéz egy éjszaka alatt is fejben rendet rakni.

az talán némi megkönnyebbülést nyújt, hogy a történet újrakezdhető: ha a férj és zsuzsa nem mennek el a debreceni esküvőre, a férj nem találkozik a lánnyal, angélával (a darabban inkább endzsi), nem hagyja ott a feleségét, nem költöznek együtt egy albérletbe, és nem várják, hogy történjen valami.

hogy hogyan kezdődjön elölről a történet, arról zsuzsának kell döntenie. igazságtalan teher. mi történjen az esküvő előtt? forduljon ki a bokája? veszítse el az állását? egyik sem jó. egyenlőt az egyenlővel.

a történet tehát újrakezdődik.
elmennek az esküvőre, aztán a férj a motorjára pattan. balesetet szenved.
megöltem valakit?
két embert. engem és magamat.

a férj mindent elfelejt, újra  meg újra minden egyes nap el kell neki mondani, hogy mi történt. pedig ő még emlékszik endzsire, a pesti albérletre, hogy a bukósisakját abban az életében a szekrény tetején tartotta.

de zsuzsa boldog. így is szereti. visszakapta a férjét, akit el kell látnia, mint egy gyámoltalan gyermeket. de végül is jó így: most már teljesen az övé.