a ház szelleme- az én történetem

15:02

minden háznak meg vannak a maga történetei
mindenkinek meg vannak a maga történetei.
amikor a maszk egyesület kiírta a helyspecifikus pályázatot - egyet egy úszó-,

egyet meg egy régi házra, amikor kiderült, melyik ez a régi ház, a lélekzet bennem szakadt.
régi történet ez.
volt egyszer egy boldog albérlet, valamikor a 90-es évek majdnem legelején. a

szentháromság utcán.
ott laktak a barátaim, s., é., a., meg a lakásban meghalt néni szelleme.
néha kopogott, nyikorogtatta az ajtókat, de az ottlakók megszokták, én meg úgy

tettem, mintha nem félnék, ha épp ott aludtam.
napfényes decemberi nap volt, hideg.
a szentháromság utcai albérletből elindultam hazafelé a születésnapi tortáért. ritka

alkalom volt, hogy anyám sütött. de pont húsz éves voltam, húsz évente egyszer megérdemli az ember.
a. eljött velem.
sétáltunk az utcán, beszélgettünk. különös szerelem gyötörte a szívét, mindent elpusztító, kétségbeesett és haragos.
éppen róla beszéltünk, aki akkor ott lakott a most 101 éves házban.
amikor a ház elé értünk, ő felnézett az ablakokra. közben bekanyarodtunk az autókijáróra, hogy átmenjünk a túloldalra.
keresztül a villamossíneken.

a villamost nem láttuk, pedig ott volt.
hogy csöngetett, nem hallottuk, pedig így történt.

a. előbb volt egy fél lépéssel.

láttam, hogy el fogja csapni a villamos.

utánanyúltam, hogy visszarántsam, de már nem értem el.

lelassult minden.
mint egy lassított felvételen.
mintha nem is velem történt volna.

a villamos csikorogva megállt.
a. nem volt sehol.

leszállt a villamosvezető. én bénultam álltam és néztem rá, ahogy odajött hozzám.
a korcsolyapályára igyekvők gyűrűjében az arcomba hajolt, és azt mondta:
a kurva anyátokat.
igaza van, gondoltam, de nem tudtam még mindig megmozdulni.
a kurva anyánkat, hogy kiléptünk a villamos elé.
a kurva anyámat, hogy nem tudtam visszarántani a-t.
a kurva anyámat, ha halott, vagy levágta a kezét vagy a lábát.
beszéltek hozzám, de nem ért el hozzám, hogy mit mondanak.
mint amikor víz alatt úszol.
hallod a hangokat, de semmit sem értesz.

nem tudom mennyi idő telt el. nyilván csak félpercek vagy percek.
nem merem megnézni.
nem akarok olyat látni, amire egész életemben gondolni fogok. amivel egész

életemben álmodni fogok.
rettegtem.
bűntudatom volt.
mért ott mentünk át?
mért nem értem el?
visszahúzhattam volna.

egy fiú, korcsolyával a nyakában odalépett hozzám.
jól van a barátnőd, beszél - mondta.
dadogtam.
és a keze? a lába?
úgy tűnik, nem sérült meg.

odamentem a villamos végéhez, és letérdeltem.
benéztem a villamos alá.
a. alatta kúszott.
kimászott alóla és felállt.
az arcán kisebb sebek. fekete föld nyoma.
az orrára tapadva egy száraz levél.
késztetést éreztem, hogy odanyúljak és levegyem, de nem tudtam mozdulni.
mi történt? kérdezte. nem emlékszem semmire. fáj a fülem.
elütött a villamos.
rám nézett, én visszanéztem. ezt nem hiszem el.
elszakadt a kabát - mondta. - nem is az enyém. judité. mit fog szólni judit, hogy

elszakítottam a kabátját?

nem sokkal később elvitte a mentő.
a villamosvezető azt mondta, ha elérem, amikor utánanyúlok, a kerekek alá rántom.
jobb, hogy nem értem el.
ne hibáztassam magam.
akkor már nem mondta, hogy a kurva anyátokat, de én még mindig azt godnoltam,

hogy a kurva anyánkat.
vagy csak az enyémet.

amikor a . a villamos elé lépett, elesett. a villamos aljába beakadt a kabátja, így

húzta magával körülbelül tíz méteren át.
a. egy kisebb dobhártya-beszakadással megúszta. meg néhány enyhébb

horzsolással.
nagyobb baja nem történt.

amikor eljöttem a kórházból, megkért, hogy menjek vissza, keressem meg a

kulcsát, mert kiesett a zsebéből. sokáig álltam a sínek mellett. innen be lehetett

látni hosszan mindkét pályaszakaszt. nem jött villamos egyik irányból sem.
mégis nehezen vettem rá magam, hogy letérdeljek, és négykézláb, a két sín között

az avarba kúszva-mászva-tapogatva megkeressem a kulcscsomóját.  
meglett.
ahogyan az aprópénze is.
 
nem sokkal később, és nem sokkal azelőtt, hogy végleg megromlott a

barátságunk, mesélte el, hogy burokban született.


nyemcsok.eva@gmail.com
az esküvőjére meghívott.
egy matematikushoz ment férjhez. ott állt a városházán, szép ruhában.
később külföldre költöztek, született egy fia.
a leveleimre nem válaszol, kitörölt az emlékezetéből.
egyszer a buszról láttam, az anna kútnál állt babakocsival.
a következő megállóban leszálltam, és rohantam vissza - de már nem voltak ott.
ő már nem gondol rám, és csak nagy néha gondolok rá én is.

de a sínek között megtalált aprójából egy ötven fillérest eltettem.
csorba.
mintha egy villamos gázolt volna át rajta, ahogy a lelkemen.