rasszista-e vagy? pandorama/szóról szóra

16:14

19:00-20:30 Régi Zsinagóga:
PanoDráma (Budapest):
Szóról szóra - az első verbatim színházi előadás Magyarországon



nehéz témához nyúlt a PanoDráma társulata. a darab a 2008-ban és 2009-ben elkövetett romák elleni támadássorozatot idézi fel.

az alkotók számtalan interjút készítettek - a túlélőkkel, ügyészekkel, rendőrökkel, polgármesterekkel, hozzátartozókkal galgagyörkön, piricsén, tarnabodon, tatárszentgyörgyön és több más településen. ebből az anyagból állították össze a darab szövegét.

nem rosszul, de a szorosabbra vágott verzió feszesebb lett volna, és nem lankadt volna időnként a nézői figyelem.

az első döbbenet: hogy mind ez 2-3 évvel ezelőtt történt. egy országot kavart fel a támadássorozat, téma volt a munkahelyen, a  buszon, a boltban. mindenkinek volt véleménye - és újra előtérbe helyezte  a cigánykérdést.

a színpadon nyolcan mondják/adják elő a szövegeket, amelyek nagyon nagy erénye, hogy - még ha hosszú idővel az események után is, de - megismerhetjük azokat a momentumokat is, amelyeket a sajtó tudósításaiból nem derültek, nem derülhettek ki.
 
a darabban elhangzik: "voltak ezek a támadások, és mi erről szeretnénk beszélni a színházban, hogy az emberek jobban megértsék". a szándék nemes, a darab előkészítésébe vetett munkaórák száma és a kitartás lenyűgöző, az ötlet pedig nagyon jó.

a kivitelezés néha döcög, ahogyan a szövegek elmondása is, de mivel jóindulattal tekintünk  a színházra, ezek a tények nem zavarnak meg abban, hogy szépen hagyjuk arcul csapni magunkat, először az egyik orcánkon, aztán a másikon.

hátborzongató egymás után romák és nem romák mondatait hallani: még bele sem gondolunk, hogy az orgyilkosok egy öt éves kisfiút is agyonlőttek menekülés közben, már csapatják az agyunkat tényekkel, hogy magyarországon a lakosság igen nagy százaléka ki nem állhatja a cigányokat, a cigánygyűlölet létező és élő dolog.

"ha egy cigány elkövet valamit, akkor az  egész cigányságnak bűnhődni kell?" - ez az egy cigány szájából elhangzó mondat lehetne a gerince az egész darabnak: a kollektív elítélés nem igazságos, de hogyan lehetne másként egy olyan, nem liberális társadalomban, ahol a cigánybűnözés, mint új fogalom nap mint nap megjelenik a közbeszédben?

furcsa volt számomra azt hallgatni, amikor a darab egyik szereplője eljátssza, hogy beszélget a cigányokkal. megszokott, és észrevétlen reflex: az iskolázott férfi úgy beszél a nála iskolázatlanabbal, akit nyilván egyszerűbbnek is gondol magánál, még ha nem is néz le, mintha idiótákhoz beszélne. modorosan, hangosan, túlhangsúlyozva - de ez inkább zárójeles megjegyzés.

szíven üti a nézőt, amikor elhangzik az első lövés a színpadon. pedig nem hal meg senki - a színpadon legalábbis nem. 9 helyszín, 78 lövés, 15 molotov koktél, 6 halott, köztük egy öt
éves kisfiú.



a cigányozással van egy alapvető félreértés.
amikor gyerekek szidnak cigányokat a maguk kegyetlen őszinteségével, meg kellene kérdezni: szerinted, ha választhatott volna, cigánynak akart volna születni? akart volna tartozni abba a kisebbségbe, amit ma magyarországon lenéznek, megvetnek, gyűlölnek, kirekesztenek?

nem.

arról nem tehet, ha cigánynak született.
arról már inkább, ha nem rendes emberként viselkedik.

az egyik nagyon jó monológot Nyafival, az egyik gyilkos, Ákos barátnőjével készült beszélgetést idézi.  "visszatérve a darabotokra, mit vártok tőle? ki fogja megnézni ezt? az értelmiségi. ... itt már minden kinek tönkrement az élete. hihetetlenül gyáva és aljas dolog. ott van az életben a szerelmem, egy férfi, és akkor ő van benne a dologban? nem akarom elhinni, hogy ő gyereket ölt. ilyen lett az élet. mit csináljak, mondjátok meg?"

nem tudjuk.
nem tudjuk megmondani, hogy mit kéne csinálni.
a cigánygyilkosságokról szóló darab túlmutat tettesen és áldozaton: áldozat nyafi is, a gyilkos barátnője, és mind azok, akik valamilyen módon az ügyben érintettek.

"a magyaroki 64 százaléka szerint a cigányok ne akarjanak úgy tenni, mintha nem lennének cigányok."

aztán ott van a cigány szupermen. aki megvédi mindenkitől a cigányokat. nem létezik persze, talán csak egy cigány kisgyerek álma.

aztán ott van lázi márió mamája, aki imádattal rajong a megvádolt és letartóztatott unojákáért. a lánya eldobta a kisfiút egy hónapos korában, a nagymama meg felnevelte. márió úgy szólíjta a nagymamáját, hogy anya.
megható, szívettépő monológ a ragaszkodásról, az anyai érzésekről.
"a gyereknek megpuszilom a lábát is, a kezét is, ha megmosom" a darab végén nincs feloldozás, a cigányhoz hasonló kategória a fekete és a zsidó,az indulatok itt maradnak, még akkor is, ha manapság annyit már nem beszélünk róla.

nehéz mit mondani, amikor vége van, talán azért szégyelli el leginkább magát a végén az ember, mert rá kellett jönnie: felcsaptak benne is az indulatok, ezzel is és azzal az oldallal is
egyet ért.

még hogy nem vagyunk rasszisták!




a fotók NEM az előadáson, hanem az azt megelőző próbán készültek.