betöretlen csikók

09:14

Montaľstroj & Zágrábi Ifjúsági Színház (Horvátország): Vatrotehna 2.0
 
játsszák: Matija Čigir, Filip Jurković, Svebor Kamenski Baćun, Aldin Kasumović, Andrej Kopčok, Nikola Nedić
fény: Aleksandar Čavlek
hang: Tomica Kraljić
zene: Aphex Twin, The Prodigy
jelmez és díszlet: Borut ©eparović
koordinátor, producer és ügyelő: Iva Milley
színpadi mozgás tanácsadó: Nataąa Mihoci
dramaturg: Goran Ferčec
rendező: Borut ©eparović



fiúki, nekem ez az egész billeg. mint a kép, itt fent.

szerb? horvát? szerbhorvát?
a mi fülünknek a nyelv nem idegen, hisz itt élünk, a határ túl oldalán.
most mégis.
itt vannak ezek a gyerekek, a tesztoszteron-szag árad belőlük, de közben taknyos tizenévesek. arról beszélnek, hogy a darab az ismétlődésről szól, de maga a cselekvés nem fontos, csak az idő és a társadalom.
az időt vélhetően érzékelik: emlékeznek óvodás korukra, az alsó tagozatra, az általános iskolás ballagásra.

a társadalom?
ott van körülöttük. elkaszált a fejük fölött két háború, acsarkodás és gyűlölet vette körül őket, amikor még kicsik voltak, egy szétszakadó félben lévő, majd szétszakadó, majd darabjaira hulló országban.

hogy ne lehetne érthető a fociszínházi kis nagyfiúk indulata?

azt mondják, a színház felejtés.
vitatkoznék.

a színház örök emlékezés arra, azokra, akik lehettünk volna, ami lehetett volna.
1990 és 2011.
ezek a kamaszok a focilabdájukkal és az oroszlánüvöltésükkel, a ruganyos testükkel, duzzadó izmaikkal, kirobbanó vitalitásukkal egyszerűen legyalulják az 1990-es fiatalokat. a példaképeket,az elődöket.
kiorbbanó erő, energia, vad, nyers csikók, hangjuk, mint a vas, mint az éles penge, irgalmatlanok, kiforratlanok - és mégis.
erős hangjuk betölti a teret, néha bennem félelmet kelt: ahogyan kiáltanak, a szívünk beleremeg.

a prométeusz leganda a fociszínházban.
az elődök egykori darabja filmvásznon, a háttérben. fekete-fehér képsorok, vélhetően rongyosra nézett kazettán. a szalag néha hullámos, a kép néha eltűnik, elolvad.
ott vannak azok a régi fiúk, klottgatyában, oldalt felborotvált hajjal, hátul copfba kötve, fáklyák között táncolják rituális táncukat.

ezek meg itt, az újak, a kisszínház színpadán eljátsszák ugyan ezt.
a régi és az új fiúk között nem csak néhány méter - 21 év is feszül.
furcsa, hogy miközben a mai fiúkból az ifjúság nyers ereje tör fel, a görögökhöz nyúlnak vissza.

ez teszi már némileg felnőtté őket.
"a tűző napfény
itt aszalja bőrödet
amíg virága hervad"

nem. ezek a fiúk nem hervadnak, ezek a fiúk egyenként és együtt mind maguk az élet.
a régi fiúk arca elmosódott, fel nem ismerhető.
handabandázó ifjúság, vagy csak dühöngő suhancok, esetleg valami új, valami nagyszerű, valami ígéretes letéteményesei?

nem szaroznak.
büszkén olvassák fel társulatukról a jó kritikákat.

melldöngető ifjúság.

mégis, hiába a fanyalgás, övék a jövő. mert tudják a múltat és tudják a jelent, és pontosan tudják a jövőt. akarnak valamit, és azt el is fogják érni.

közben pedig tesznek arra, hogy az elődök mit és hogyan csinálnak.

a maguk útját járják ezek a betöretlen csikók.

"a tűző napfény
itt aszalja bőrödet
amíg virága hervad"

kraj citat.
idézet vége.