elhagyott nők

22:39

"csak azt kaptam, amit megérdemeltem
meg akartam őrülni
őrülten boldog akartam lenni"



a nőt elhagyták. elhagyta az a férfi, akivel telefonon beszél, akit nem látunk.
öt éves kapcsolatuk minden apró részletére emlékszi, az összes dátumra. a férfi azt mondja, hogy holnap elvinné a bőröndjét.

"ott lesz a házmesternél. elküldöd érte josephet és elviszi."



"(a kutya) elkezdett keresni és szemrehányóan nézett rám, hogy én mért nem kereslek."

a levelekről beszélnek. a férfi - akit nem hallunk - azt mondhatja: azért kéri vissza, mert el akarja égetni őket. "elégeted őket. hát persze."

ez a nő még mindig nagyon szereti a férfit.
milyen lehet az a férfi ott  avonal végén, akit ez a nő még mindig annyira szeret,  még mindig drágámnak és szerelmemnek szólít - pedig a férfi elhagyta. még most is, hogy már máshol lakik, figyelmezteti, hogy feküdjön le, mert "holnap korán kell kelned."



"a fülemmel is látlak... elszoktam attól hogy egyedül aludjak" -
mondja a nő, és retteg, hogy a telefon szétkapcsol, mert csak ezt a hívást várta már napok óta, ült a telefon mellett és figyelte, hogy mikor szólal meg, hogy csöngjön végre, hogy hallja azt a drága hangot, még egyszer utoljára, amit annyira szeret,  mert a férfi megígérte neki, hogy még egyszer felhívja.

a férfi a bőröndjét akarja. meg a piros kesztyűjét, amiben vezetni szokott.
és a nő még most is csüng rajta. imádattal.
őszinte hozzá.
"tegnap a tükörben egy öregasszonnyal ért össze az orrom."
és a férfi itt biztosan azt mondja neki, hogy nem, dehogy, biztosan túlzol, még mindig jól nézel ki.

megszakad a vonal. a nő sír. folynak a könnyek az arcán.



szereti, és nem tudja elengedni. nem is akarja. nem tudja elképzelni az életét a férif nélkül. még most is kedves vele, flörtöl. kedves és szinte szolgai.

megértő. mindent megért, amit a férfi tett. még azt is, hogy vége van.
dühítően megértő.

a nő nyakán piros nyakörv. azon lánc, ami a férfihoz köti, akitől nem tud elszakadni.



altatót is vett be.
"nem könnyű ám megmérgezni magát az embernek. nagoyn nehéz eltalálni a helyes adagot."

azt is mondja, hogy a férfi mindig jó volt hozzá. hogy mindig számított arra, ami végül bekövetkezett: hogy vége lesz. azt mondja: "ha nem beszélnénk, akkor már halott volnék"

ennek a nőnek ez a férfi az élete.

öt évig nem csinált mást, csak a férfit várta.
mindent feláldozott érte.
úgy érzi, hog yössze van a férfival nőve. és nem képes elfogadni, hogy  aférfi már nem érzi úgy.

és most a nyakam köré tekerem a hangod, mondja.



mi pedig hallgatunk a nézőtéren, és nagyon sajnáljuk ezt a nőt.
nem érzünk haragot a férfi iránt, közönyösek vagyunk.
a nőt viszont sajnáljuk és szánjuk.
mert ennek a nőnek az egész teste zokog. mintha kitépték volna a szívét. elesett, magányos, elhagyott, és nem érti, hogy vége van.
kapaszkodik.
kapaszkodik a hangba, a férfi hangjába, és ha megszakad a vonal, zokog és sikolt.
és belül sikolt minden nő a nézőtéren, akit valaha is elhagytak.

(aradi kamaraszínház románia - szegedi hetek csoportja: jean cocteau: emberi hang,

melkvi bea)