az ingyenélő

10:27

édes kis japánok.
bizonyára sokan azért érdeklődnek a japán kultúra iránt, mert olyan messze van.
földrajzilag?
igen, és érzelmileg. nem beszélve a földrajzi távolságról.
azt már mondtad.
jó, akkor inkább nem.
ez a párbeszéd akár el is hangozhatott volna, de nem.
csak azt akartam érzékeltetni, hogy sokak fejében japán még mítosz, mert olyan messze van és mert olyan más.
a japán társulat azonban kézenfogható.
zsúfolásig megtelt a jate, eljött az összművészet is: mozgásszínházasok, egyetemi színpadosok, itt van a ljud társulat (ezúttal nem rózsaszínre festve).
chiharu shinoda kedves: magyarul köszönti a nézőket, akik igyekezetét hálás tapssal jutalmazzák.



először egy kis mozgás, a vár ránk a síkság című dalra. szöveg nincs, csak zene. a japán társulat szegediekkel együtt tanulta be az egyébként bonyolult koreográfiát.
a hangulat a tetőfokán, jöhet az ingyenélő.
két színész, díszlet semmi. csupán egy hatalmas, faltól-falig vászon a hátsó falon, hiába, a japánok az animáció királyai.
ezen a vásznon fut a szöveg, és itt nőnek ki a földből az újsághegyek, mert az ingyenélő ichiko (akit többnyire a fiú játszik, de a lánnyal szerepet is cserélnek) egész nap a tévé előtt fekszik és magazinokat olvas. nincs munkája, ezért momokánál betelik a pohár: unja már, hogy a lány rajta élősködik.



a két színész váltogatja a szerepeket, a szöveget japánul halljuk - zene füleinknek - és angol nyelven olvashatjuk.
a társulat egyer népszerűbb tokióban, szeged után budapesten, ljubljanában és berlinben és fellépnek.
jó utat, japánok!

- faifai társulat: az ingyenélő -